Terror „árcédulának” álcázva

Arabok és zsidók együtt vonultak az utcára Jaffában: a közös tüntetéssel az ellen tiltakoztak, hogy ismeretlenek meggyalázták a Tel-Aviv-közeli város muzulmán és keresztény temetőjét, héber grafittiket mázoltak a sírokra.

A támadás felzaklatta az embereket, Izrael szívében ilyen akcióra eddig nem volt példa. Igaz, korábban Észak-Galileában megpróbáltak felgyújtani egy mecsetet. A muzulmán imaház falára itt is gyalázkodó bosszúfeliratok kerültek. Legutóbb egy telepes és csecsemőkorú kisfia halt meg, miután autójuk a kődobálók támadása miatt felborult. A firkálók bosszút követeltek a tavasszal meggyilkolt telepesekért. Az alvó családot, köztük két gyereket késekkel és lőfegyverekkel felszerelt palesztinok mészárolták le.

A zsidó telepesek terrorakcióit elemzők a Gázai-övezetből történt 2005-ös egyoldalú kivonuláshoz kötik. Az izraeli baloldali-liberálisHaaretz szerint hamis beállítás „árcédulaakcióknak” nevezni a támadásokat, hiszen „undorító terrorhullámról” van szó. A Wikipédia 2008 júliusa és 2011 októbere között több mint harminc nagyobb „árcédulázást” számolt össze. Az észak-galileai Tuba-Zangaria mecsetének felgyújtása azért is zaklatta fel a közvéleményt, mert az ottani arabok jó viszonyt ápolnak a zsidókkal, a férfiak – ellentétben más izraeli arabokkal – szolgálnak az izraeli hadseregben.

A mecset meggyalázása viszont megrontotta a kapcsolatot, a falu lakói a szomszédos településhez vonultak, ahol felgyújtották a kultúrházat. Simon Peresz államfő és a két izraeli főrabbi azonnal az arab faluba ment, s határozottan elítélték a terrorcselekményt, de ez a támadás és a jaffai temetőgyalázás az 1967-es határokon belülre vitte a szélsőséges zsidók akcióit.

A zsidó terrort mindenki elítéli hivatalosan, még a megszállt területeken működő, szélsőségesnek tartott rabbik is. Persze akadt olyan vallási vezető, aki szerint ezeket a támadásokat a palesztinok hajtják végre, mert így akarnak újabb zsidóellenes „vérvádat” konstruálni. Benjamin Netanjahu kormányfő nyilatkozatban ítélte el a zsidó terrorizmust, ám szinte ezzel egy időben jelezte: hajlandó állandó településsé nyilvánítani egy úgynevezett „ideig lenes előőrsöt”. Ezek többnyire ultravallásos telepesek által lakott tanyák az arabok lakta területen. A telepesek akciói sokszor az izraeli hadsereg vagy az állam intézkedései ellen irányulnak – az ostor azonban a palesztinokon csattan.

Az arabellenes akciókat egyelőre senki sem vállalta magára, a hatóságok sikertelenek az elkövetők felkutatásában. A Reuters 2011 első hét hónapjában a terrorakciók számának közel hatvanszázalékos növekedését könyvelte el, ám egyetlen vádemelés sem történt. Az izraeli belső elhárítás csak egyszer javasolta, hogy vonják meg egy vallási iskola (jesiva) állami támogatását. Az egyik jesivában a rabbik arra buzdították növendékeiket, hogy hajtsanak végre „árcédula-támadásokat” az arabok ellen.

– Mindenki tudja, mennyire bonyolult nálunk a helyzet, és a zsidók sokat szenvednek a súlyos terrortámadásoktól. A legutóbbi „oka” az volt, hogy a kődobálók megöltek egy apát és csecsemőkorú kisfiát – mondta lapunknak telefonon Oded Svarc gyermekorvos.

Jaffában az arab lakosok a temető közelébe költözött jesiva növendékeire gyanakszanak.

– Ők mérgezték itt meg a légkört – mondták a Yediot Ahronotnak. A rendőrség ujjlenyomatokat gyűjt, és állítólag a futballhuligánok között keresi az elkövetőket.

Fiatal zsidó telepesek útban egy tüntetés felé
Fiatal zsidó telepesek útban egy tüntetés felé
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.