Megkezdődött az osztozkodás Líbia olajkincse felett?
Rajtuk kívül csütörtökön Líbiába érkezett Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök is, aki regionális középhatalmi pozícióját szeretné tovább erősíteni. A nyugati sajtó – elismerve persze a vizit szimbolikus jelentőségét, a háború lezárását –meg is jegyzi: csak nem Líbia olajának szól a sietség?
Az elmúlt hónapok során számos nyilatkozat jelent meg arról, mi módon kell kompenzálni azokat az országokat, amelyek a legnagyobb segítséget nyújtották a Kadhafi ellen felkelt lázadóknak. Nyilatkozatok, majd cáfolatok láttak napvilágot arról, hogy Franciaországnak, Nagy-Britanniának – sőt a térségbeli országok közül a háborúba elsőként beavatkozó Katarnak – mindenképpen juttatni kell a líbiai olajkincsből. Hírforrásként Musztafa Abdel Dzsalilt, a felkelők vezetőjét jelölték meg, aki aztán nem győzte cáfolni a hírt, számos fellépése során hangsúlyozva, hogy az új Líbiában nem a politikai előnyök, hanem a rátermettség révén lehet majd üzletet kötni. A segítségnyújtók is azt bizonygatták, hogy ők puszta emberbaráti kötelességből küldtek harci repülőgépeket a líbiai városok fölé. Az erkölcsnek és az üzletnek semmi köze egymáshoz – adott akaratlanul kétértelműmagyarázatot Párizsban Sarkozy elnök márciusban, a szövetségesekKadhafi elleni katonai akcióját indokolva.Majd megjelent a párizsi Libérationban egy levél, amelyet a líbiai Ideiglenes Nemzeti Tanács elnöke küldött volna a katari emírnek, tájékoztatván őt, hogy megállapodás született Párizzsal,miszerint a háború utáni líbiai olajkitermelés 35 százalékát francia cégeknek juttatják. A reakció persze erre is cáfolat volt. Azt viszont már meg sem próbálták elhallgatni, hogy júniusban és júliusban –amikor Tripoliban még súlyos harcok folytak – a francia olajcég, a Total vezetői jártak Bengáziban és felajánlották segítségüket a líbiai olajkitermelés újraindításához.
Alighanem komoly részük volt abban, hogy a korábbi pesszimista előrejelzéseket hirtelen felülírva Nuri Baruin, a líbiai állami olajvállalat új elnöke azt nyilatkozta: nem hónapokon, hanem heteken belül újraindulhat a líbiai olajtermelés és 15 hónapon belül elérheti a háború előtti szintet. Ez pedig nem kevés, hiszen a februári népfelkelés előtt 1,6 millió hordóra rúgott a napi kitermelés, de a harcok miatt ez napi 100 ezer hordóra esett vissza. Elmenekültek a korábban nagy számban Líbiában dolgozó külföldi olajmunkások, és teljesen megszűnt az olajexport, amelynek 80 százaléka korábban Európába került.
Hírek szerint a líbiai olajkincsek kitermelésének másik kedvezményezettje Nagy-Britannia lehet, és a francia cégekhez hasonlóan 35 százalékos részesedésre számíthat. London azonban ennél is nagyobb falatra áhítozik a líbiai fegyverszállításokból, az oroszok és a kínaiak eddigi üzleteit szeretné megnyerni. Amire jó esélye van, hiszen ha az ENSZ BT-ben egyikük sem vétózta ugyan meg a szövetségesek Kadhafi elleni akcióját, a fegyveres beavatkozástól azonban távol maradtak, és a felkelőket is csak a közelmúltban ismerték el. A brit miniszterelnök most leendő fegyverszállítási tervét „olajozta meg” egy katonai tanácsadó egység Líbiába irányítását és 800 millió dollárnyi, korábban befagyasztott líbiai vagyon visszatérítését érintő bejelentésével.
Moszkvának és Pekingnek kétségkívül van vesztenivalója Líbiában. Pontosabban máris sokat vesztettek Kadhafi távozásával. Az oroszokat különösen a fegyverembargó érintette hátrányosan, hiszen Kadhafi az orosz fegyverek legnagyobb térségbeli megrendelője volt. A háború februári kitörésekor Moszkvának már aláírt szerződése volt egy kétmilliárd dollár értékű fegyvereladásról, egy másik, 1,8 milliárd dollár értékű üzletről pedig előrehaladott tárgyalásokat folytatott. A háborúban mindkét üzletet „elfüstölték”, és akkor még nem beszéltünk az olajbizniszről. Az új líbiai vezetés ugyan hangsúlyozza, hogy tiszteletben fogja tartani a Kadhafi idején megkötött szerződéseket, de ez lehetetlennek tűnik, ha igazak a franciáknak és briteknek tett ígéretek. Moszkva mellett Peking is aggódik, amely a felkelés előtt a líbiai olajkitermelés három százalékát kapta, és mintegy ötven különböző projektben vett részt, mintegy 18,8 milliárd dollár értékben.
A líbiai fordulat legnagyobb vesztese Olaszország lehet, köszönhetően a Berlusconi és Kadhafi közötti korábbi barátságnak és közös „unga-bungának”, no meg annak, hogy Róma túlságosan is sokáig halogatta a szövetségesek légi akciójában való részvételt. A Kadhafi-érában az olasz ENI volt a legnagyobb külföldi olajvállalat Líbiában, amely az 50-es évektől kezdve folyamatosan jelen volt az észak-afrikai országban, és a legutóbbi időkben már napi 270 ezer hordó olajat hozott felszínre. Elemzők szerint a francia konkurens, a Total most letaszíthatja trónjáról az ENI-t.
