Az 1974-es forradalom után az egykori nagyhatalomból, amelynek Afrikában, Ázsiában, Dél-Amerikában voltak gyarmatai, hirtelen egy kis, periférikus ország lett. Sokáig eltartott, míg ezt sikerült megemészteni (még ma is sokan visszasírják a régi szép időket). Az Európának hosszú ideig hátat fordító, a földrésztől elzárt ország nem egykönnyen találta meg helyét. Még néhány éve is, amikor Párizsba vagy Berlinbe utaztak, úgy mondták, „megyünk Európába”. Az európai integráció következtében egy felfelé ívelő periódus következett, bár ma már ők maguk sem hiszik, de voltak évek, amikor Portugália Európa éltanulójának számított. De mire teljes jogú európainak tarthatnák magukat, a válság következtében magának Európának a jövője válik bizonytalanná.

Az utóbbi évtizedben, és különösen az utóbbi egy-két évben, minden hazai és nemzetközi felmérés a növekvő pesszimizmust mutatja. „Már mitől lennénk optimisták?”– teszi fel a kérdést egy hozzászóló az Eurobarométer felmérését kommentálva. „Elcserélem a 247 eurós nyugdíjamat valamelyik euró opimistáéval” – mondja egy másik. A portugálok azt tapasztalják, hogy egyre nőnek a terheik, csökken az életszínvonaluk, vásárlóerejük, nyugdíjuk, miközben a kormány újabb és újabb megszorításokkal sújtja őket. A nagy többség úgy érzi, helyzete rosszabbodott az elmúlt néhány évben, és arra számít, hogy a jövőben tovább fog romlani. Közel 80 százalékuk látja kilátástalannak a jövőjét. Tudják, hogy a neheze még hátravan.