Új néppártként ünneplik a Zöldeket

A berlini kormányban nem lesznek személyi következményei a baden-württembergi fiaskónak – mondta tegnap Angela Merkel kancellár, aki azonban elismerte: súlyos vereséget szenvedtek a kereszténydemokraták vasárnap a délnémet tartományban. Merkel úgy vélte, a vereség hátterében a fukusimai atomkatasztrófa áll. A CDU igyekezett zárni a sorokat, többen védelmükbe vették a kancellár-pártelnök politikáját. Egyre hangosabb viszont a kritika a liberálisok táborában, ahol nyíltan sürgetik Guido Westerwelle pártelnök-külügyminiszter távozását.

A Zöldek eközben örömmámorban úsznak: épp az egyik legkonzervatívabb német tartományban, az emberemlékezet óta a CDU bástyájának számító Baden-Württembergben sikerült letaszítaniuk a konzervatívokat a „trónról”. Itt iktatják majd be Németország első zöld miniszterelnökét,Winfried Kretschmannt, aki a szociáldemokratákkal, mint kisebb koalíciós partnerrel kormányozmajd. A német sajtó máris új néppártként emlegeti a Zöldeket: a tartományi választásokon sikert sikerre halmoznak, a szövetségi felmérések szerint is stabilan 20 százalék felett van a népszerűségük. Renate Künast, a párt berlini listavezetője máris jó esélyekkel pályázik a főpolgármesteri posztra, a szociáldemokraták nem kis riadalmára.

Az új néppárti jelzővel egyelőre vigyázna Bastian Hermisson, a zöldekhez közel állóHeinrich Böll Alapítvány lapunknak nyilatkozó vezető munkatársa, aki Merkellel ellentétben nem a japán katasztrófának tulajdonítja a zöldek sikerét. – A fukusimai katasztrófának nyilván köze volt ahhoz, hogy az energiapolitika döntő szerepet játszott a baden-württembergi választási kampányban, de nem ez volt az egyetlen oka a sikernek. A Zöldek erősödése már tavaly óta érezhető – magyarázza. Szerinte az ökopárt főként a hitelességének köszönheti a népszerűségét: több felmérés is azt bizonyítja, hogy a Zöldekről hiszik el leginkább a választók, hogy hatalomra kerülve is betartják a választási ígéreteiket. Néppártról ugyanakkor nem szívesen beszél, mert a német társadalom az utóbbi években rendkívül töredezetté vált, de tény: olyanok számára is választhatóvá váltak, akiket tíz évvel ezelőtt még nem értek el.

A sikerhez két dolog kellett: mind a párt, mind a német társadalom átalakulása. A zöldek nem adták fel kezdeti elképzeléseiket az atompolitikáról vagy a környezettudatosságról, de emellett beletanultak a gazdaságpolitikába is, ami miatt a középosztály számára is választhatókká váltak. A német társadalom is sokat változott: a környezetvédelem vagy a megújuló energiaforrások ma már az összes politikai párt programjának szerves része. Baden-Württemberg azt is bizonyítja, hogy ma már nem zárja ki egymást zöldnek és polgárnak lenni.

Egy párt „felnőtté” válásához az is hozzátartozik, hogy szinte mindenkivel koalícióképes. A találgatások hónapok óta zajlanak arról, hogy nyitnak-e a Zöldek jobbra, a CDU felé, 2013-ban elképzelhető-e egy CDU–Zöldek kormánykoalíció? Hermisson szerint minden demokratikus párttal hajlandók szövetséget alkotni, ha a tartalmi kérdésekben sikerül megállapodni. Ám a CDU esetében ez most nehéznek tűnik: a párt nagyon eltávolodott a Zöldek számára még elfogadható irányvonaltól. – Merkel számára a vereség jelzi, hogy változtatnia kell a kormányzati stíluson, mert a felülről irányított politizálásra nem vevők a szavazók. A másik üzenet is egyértelmű: Németországban újra kell gondolni az atomenergia jövőjét – állítja a Böll alapítvány munkatársa.

Magyarország harmadik legnagyobb exportpiaca

Ha önálló állam lenne, Magyarország exportpiacai rangsorában a harmadik helyen szerepelne Baden-Württemberg – Bajorország és Franciaország után.

A tavalyi 16,7 milliárd eurós magyar kivitelből 3,9 milliárd euró értékű hazai termék ment a délnémet tartományba, ahonnan olyan fontos befektetők származnak, mint a Daimler vagy a Robert Bosch. A 10,7 millió lakosú Baden-Württemberg a német gazdaság kulcsfontosságú szereplője, az ottani GDP 13-14 százalékával.

A 2008-as gazdasági válság nyomán itt volt a legnagyobb visszaesés, de tavaly itt mutatkozott a legnagyobb növekedés is. Ez kihatott a magyar exportra, ami 36 százalékkal nőtt. A múlt évi 31 milliárd eurós magyar–német árucseréből Ba den-Württemberg több mint 6,4 milliárd eurót vitt el, a 16 német tartomány közül ezzel – Bajorország után – a második helyen szerepel. A rendszerváltás óta a magyar kormányok kiemelt kapcsolatokat ápoltak a baden-württembergi CDU-val, ám az ottani zöldek és szociáldemokraták inkább ismeretlenek. Kérdés, hogyan alakul a stuttgarti kormányok által is támogatott, sok magyart érintő szakképzési programok sorsa. A hazai iparnak azon is érdemes elgondolkodnia, miként tudna becsatlakozni a megújítható energiákkal foglalkozó ágazatokba – a zöldek ugyanis erre a szektorra összpontosítanának. (D. A.)

Egy csendes zöld forradalmár

„Nem volt életem álma, hogy miniszterelnök legyek. De politikusként az embernek az a feladata, hogy minden tisztséget, amire megválasztják, öntudatosan vállaljon” – mondta még ősszel Winfried Kretschmann. A felkérés a napokban meg is érkezik: a 62 éves baden-württembergi politikus lesz Németország első zöld miniszterelnöke. Sikeréhez alighanem hozzájárult, hogy nem tipikus zöld: hívő katolikus, környezettudatos, ám konzervatív értékrendű. A német sajtó legnagyobb bánatára inkább szürke, mint színes egyéniség, jópofa szlogeneket felesleges tőle várni. Ellenben szívesen beszél a pénzügyi tervezés fontosságáról, olyan, mint egy tipikus takarékos sváb háziasszony – írta róla a Financial Times Deutschland.

Pedig Kretschmann valódi „őszöldnek” tekinthető: ott volt a párt alapításakor, 1980-tól a baden-württembergi parlamenti frakció tagja, három évvel később frakcióvezetője. Igaz, egy időben balfelé kacsingatott, szimpatizált a maoista ideológiával, de ebből – saját szavai szerint – gyorsan kigyógyult. Rövid kitérőt téve 1986–1987-ben Hessenbe igazolt, Joschka Fischer környezetvédelmi minisztériumába, ám az együttműködés nem tartott sokáig. Eredeti szakmáját tekintve biológia, kémia és etika szakos gimnáziumi tanár, nős és három felnőtt gyermeke van. Ma is a Duna-parti, 26 ezres festő kisvárosban, Sigmaringenben lakik, kedvenc hobbija a természetjárás. Ráadásul még a templomi kórusban is énekel. (I. E.)

Zöldbe borult Baden-Württemberg. A párt elnöke, Cem Özdemir gratulál a győztes Winfried Kretschmannak
Zöldbe borult Baden-Württemberg. A párt elnöke, Cem Özdemir gratulál a győztes Winfried Kretschmannak
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.