A palesztinok az egységért tüntettek

A palesztinok közti ellentétek vezethettek oda, hogy amúlt héten két év után először lőtte egymást a Gázai övezetet uraló Hamasz és Izrael. A többségében egyetemet végzett palesztin fiatalok Gázában és Ciszjordániában is tüntetéseket szerveztek a hónap közepén: fő üzenetük a palesztin egység volt. Ramallahban pár ezren mentek ki az utcára. Gázában több tízezren vonultak fel, ám ez a Hamasznak nem tetszett. A szervezet civil ruhás „rendőrei” az Economist beszámolója szerint többeket elfogtak, megvertek, és elkobozták mobiltelefonjaikat, fényképezőgépeiket, nehogy a világhálóra kerüljenek a tüntetés szétverésének képei.

A brit hetilap elemzése szerint a belső feszültség levezetéseként, figyelemelterelésként lőtt ki rakétákat a Hamasz Izraelre, hogy emlékeztesse a gázaikat: ki az igazi ellenség. A tüntetések hatására IszmailHanije, a Hamasz gázai vezetője tárgyalásokra hívta meg Mahmud Abbasz palesztin elnököt, amit utóbbi el is fogadott. Ám Hanije nem egyeztette lépését a Hamasz keményvonalasabb, damaszkuszi vezetésével, Haled Mesaallal. Ez utóbbi emberei azért lőhették (lakatlan területekre) rakétáikat, mert az izraeli válaszcsapásokkal el akarták lehetetleníteni Abbasz látogatását. Ezen felbuzdult az Iszlám Dzsihád szervezete is, amely már lakott izraeli területeket vett célba, növelve a tétet a legutóbbi, izraeliek és palesztinok közti összecsapásokban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.