Adolf és ők
A pénteken megnyílt és 2011. február elejéig látható tárlat érezhetően igyekszik távolságot tartani a Führertől. Személyes tárgyakat vagy egyenruhákat nem mutatnak be a vitrinekben, ezzel is azt akarják megelőzni, hogy a régi és újbarnák egyfajta felvonulási szentélyként használják fel a híres sugárút, az Unter den Linden elején található épületet.
Hitlert a német fővárosban bemutatni persze kockázatos dolog. Amikor a DHM-től egy jó kilométerre, a Brandenburgi kapu közelében 2008 júliusában megnyílt Madame Tussaud panoptikumának berlini „leányvállalata”, az egyik látogató leütötte a Führer viaszfigurájának fejét. Az akció politikai tiltakozásnak tűnt, de kiderült, a férfi fogadásból cselekedett.
Simone Erpel, a DHM kurátora szerint ilyen provokatív akciónak kevés az esélye, s a szélsőjobboldali körök is úgymond éhkoppon maradnak. A náci korszak propagandafilmjeit ugyanis Charlie Chaplin zseniális alkotása, az 1940-ben forgatott Diktátor részleteivel ellenpontozzák. – A Hitler és az emberek között gyorsan változó viszonyt akartuk bemutatni. Ahogy az igen széles társadalmi támogatottságot élvező nemzetmegmentőből az újabb vereségért felelős bűnbak lett. Mára a németek többsége szemében Hitler leginkább egy iszonyatos tömeggyilkos és viccfigura –idézték német lapok Erpelt. Szerinte a Führer sikerét nem lehet csak a vesztes első világháborúval, majd pedig a széthulló weimari köztársasággal magyarázni. Volt benne valami rendkívüli, ahogy ráérzett és rájátszott a németek félelmeire és vágyaira. Alighogy megnyílt a tárlat, német történészek élesen bírálták. Többen azt kifogásolták, hogy hiába látható 600 kiállítási tárgy és 400 korabeli plakát, illetve fotó, igazából nem derül ki, hogy a Mein Kampf szerzője mivel nyűgözte le a németeket, a náci párt, az NSDAP vezetőjeként pár év leforgása alatt mivel tudta maga mellé állítani a vele szemben a kezdetekben ellenséges munkásrétegeket.
– Számomra érthetetlen, hogy miért félnek még mindig Hitlertől – mondta a Führer személyes tárgyainak hiányát kritizáló WolfgangWippermann, a berlini Freie Universität történésze egy rádióinterjúban.
Uniformisok és egyéb öltözetek helyett Erpelék viszont bemutatnak 1932-ből származó rajongói leveket, ezekből kiderül, hogy milyen nagy volt a vágyakozás egy erőskezű nemzetvezető iránt. Szintén most látható első ízben az úgynevezett Heilbronni Vörös Album. Ebben a nemzetiszocialista párt félkatonai szervezete, az SA fotósa örökítette meg az 1933-as náci hatalomátvétel pillanatait. A sajtó sincs elragadtatva teljesen attól, hogy a DHM – Hans Ottomeyerfőigazgató szavaival –„nem bocsátkozott a Führer bizarr személyiségének taglalásaba”. Arno Widmann, a Frankfurter Rundschau publicistája szerint Hitler személyisége nem szeretet vagy gyűlölet kérdése, azt komolyan kell venni. A kiállítás szeméremsértőnek próbálja magát láttani, de nincs benne semmi frivol, Hitler neve ehhez csak palifogó reklámnak kellett – kelt ki magából Widmann.
