Szlovákiában nagy sláger a magyarveszély

Ha akad olyan tamáskodó, aki még mindig nem hiszi el, hogy a magyar állampolgárságról rendelkező törvény módosítása mekkora indulatokat kavart Szlovákiában, annak elég egy rövid sétát tennie északi szomszédunknál. Ahol már a magyarok lakta déli országrészeket is ellepték a Szlovák Nemzeti Pártnak (SNS) a magyarveszéllyel riogató óriásplakátjai. S ott virítanak a Robert Fico vezette Smer bigboardjai is, amelyek valamivel visszafogottabbak, mert csupán a Magyar Koalíció Pártjának a kormányzati pozícióba való visszatérésével ijesztgetik a polgárokat.

Robert Fico pártjának kampánymenedzserei elsősorban Csáky Pál egyik kijelentésére haraptak rá. Az MKP elnöke a pozsonyi parlamentben jelentette be, hogy több képviselőtársa kéri majd a magyar állampolgárságot. Röviddel ezután megjelentek a Smer falragaszai, amelyen azzal ijesztgetik a polgárokat, hogy „Egyszer már hatalomhoz juttatták a Magyar Koalíció Pártját! Most újra megteszik! Akadályozzuk meg a Szlovák Kereszténydemokrata Unió, az MKP és a Kereszténydemokrata Mozgalom újabb koalícióját!”.

– A magyar törvény felkavarta a nacionalista indulatokat, s elvonta a figyelmet a kormánypártiak súlyos hibáiról, Szlovákia társadalmi és gazdasági gondjairól – nyilatkozta Simon Zsolt, a Most-Híd párt alelnöke. Aki határozottan kijelentette, hogy nem kéri a kettős állampolgárságot, mert ő Szlovákia polgára.

Ján Slota tegnap jelentette be, hogy június 4-én Révkomáromban, a magyar határhoz közel, Trianonra emlékeztető oszlopot kíván felállítani. Előtte vagy utána pedig végigmasírozni a városban. – Megmutatjuk a magyar nemzetnek, hogy Trianon hol szabta meg a határt! Trianon számunkra örömünnep, mert a nemzeti függetlenséget és a magyar járomból való kiszabadulást jelenti – jelentette be. Fico tegnap közölte: részt vesz az emlékoszlop avatásán.

Ugyanazon a napon az egyik helyi magyar civil szerveződés teljesen más jellegű Trianonemlékoszlop felavatását tervezi a belvárosi református parókia előtt. A megyei műemlékvédelmi hivatal először megadta a szükséges engedélyt, de az országos hatóság felülbírálta azt. Mindezek ellenére az emlékünnepséget megtartják, de az avatásról még nem határoztak. Értesüléseink szerint sok jobbikos is készül pénteken Jókai szülővárosába. Nagy erőkkel áll készenlétben a rendőrség.

Bastrnák Tibor révkomáromi polgármester tegnap a határátkelőn tartott sajtótájékoztatóján felszólította a felelőtlen politikusokat és a félkatonai egyenruhában vonulókat, hogy vessenek véget önző, századunk Európájához méltatlan, a békés együttélést veszélyeztető megnyilvánulásaiknak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.