Csúcson udvariaskodott az EU és Moszkva

Nem vált történelmivé az EU és Oroszország 25. csúcstalálkozója Rosztov-na-Donuban. A felek nem döntöttek a vízummentesség megvalósításának pontos menetrendjéről, és nem került tető alá az EU–orosz kapcsolatok alapjait meghatározó, 2007 végén lejárt együttműködési és partnerségi szerződés új változata sem.

Ennek ellenére a keddi találkozó hangulata jelezte, hogy Moszkva és Brüsszel viszonya az elmúlt két évhez képest javulóban van. Bizonyságul a felek zárónyilatkozatban rögzítették, hogy modernizációs partnereknek tekintik egymást.

A tudományos együttműködés, az innovációs technológiák területén való kooperáció előmozdítását az orosz elnök még tavaly novemberben kezdeményezte a stockholmi csúcson. Dmitrij Medvegyev szerint a mostani deklaráció új lendületet ad a közös tudományos munkának. Az orosz államfő retorikájában az ország technológiai modernizációja – a nyersanyagexportra, a hagyományos energiahordozókra épülő gazdaságának diverzifikációja – egyébként is kiemelt helyet kap. (A felsőházhoz intézett tavalyi beszédében javasolta, hogy országa minél több technológiai előírást vegyen át az EU-tól.)

A mostani találkozón az elnök megerősítette: Oroszország – a tavaly felfüggesztett, az idén újraindított, 17 éve folyó tárgyalás után – mielőbb a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) tagjává szeretne válni. Ehhez Moszkvának Washington kifogásait kell kiküszöbölnie, többek között a szerzői jogok védelme területén. Bár Medvegyev szerint az EU–orosz együttműködés elmélyítéséhez a vízummentességre is szükség van, az Európai Bizottság elnökével,JoséManuel Barrosoval és az EU állandó elnökével, Herman van Rompuyjel folytatott háromórás megbeszélése utáni sajtótájékoztatón az orosz elnök nem fejezte ki elégedetlenségét, amiért ez egyelőre nem valósul meg. – Közelednünk kell a célkitűzés felé, a legfontosabb most az, hogy ne politizáljuk át ezt a kérdést – jelentette ki. (Moszkva szerintOroszország kész a vízummentességre, de Brüsszel szerint ehhez a Közép-Ázsia felé néző határai hatékonyabb ellenőrzésére, bio metrikus adatokat tartalmazó útlevélre van szükség, valamint arra, hogy Oroszország liberalizálja a regisztrációs rendszerét, amely jelenleg megnehezíti a külföldiek, de az orosz állampolgárok mozgását is az országban.)

Ahogy számítani lehetett rá, az EU delegációja szóvá tette az emberi jogok és a szólásszabadság oroszországi kérdését. Igaz –egy nappal azután, hogy Moszkvában 130 fő őrizetbe vételével zárult a szabad gyülekezési jog biztosításáért folyó, a hatóságok által ismét nem engedélyezett tüntetés –, Rompuy inkább javulásról szólt. Megjegyezte ugyanakkor, hogy „az európai közvéleményben aggodalmat okoz a jogvédők és újságírók oroszországi helyzete”.

Alaptalannak tartja a Mihail Hodorkovszkij ellen felhozott újabb vádakat Viktor Gerascsenko, a jegybank volt elnöke is.

Gerascsenko, aki Hodorkovszkij őrizetbe vétele után a Yukos igazgatótanácsának elnöki tisztségét töltötte be, kedden tett tanúvallomást az olajkonszern volt főrészvényese elleni második perben. Alig egy hete Mihail Kaszjanov volt kormányfő tett hasonló tartalmú vallomást a bíróságon. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.