A britek leépítik a „rendőrállamot”

II. Erzsébet mai trónbeszédében nagy helyet kapnak a rendőrállam leépítésére vonatkozó intézkedések, többek között a biztonsági kamerák kiterjedt hálózatának visszafejlesztése és a népszerűtlen személyi igazolvány bevezetésének leállítása.

Az új brit kormány első intézkedéseivel enyhíteni akar azon a szigoron, amellyel jelenleg szemmel tartják az állampolgárokat. A koalíció két pártja, a konzervatívok és a liberális demokraták a jelek szerint a legteljesebb mértékben egyetértenek abban, hogy jelentősen csökkenteni kell a köztéri biztonsági kamerák számát. Annyiban mindenképpen szembetűnő ez az összhang, hogy a toryk korábbanmég a kamerák felújításamellett foglaltak állást. Nick Clegg liberális demokrata vezető és miniszterelnök-helyettes múlt heti szenvedélyes hangú programbeszédében jelezte, hogy a „kormány véget vet annak a kultúrának, melynek jegyében megfigyeli saját állampolgárait, mert tűrhetetlen, hogy tisztességes, törvénytisztelő embereket úgy kezeljenek, mintha azoknak takargatnivalójuk lenne”. Az új elképzelések szerint a „Nagy Testvér” figyelő szeme nem terjeszkedhet tovább az irodákba, bevásárlóközpontokba és a közlekedési rendszerbe.

A biztonsági kamerák átfogó rendszere képezte eddig a terrorizmus megelőzését szolgáló erőfeszítések gerincét. Pontos adatok sosem voltak ismeretesek az úgynevezett CCTV masinák számáról, de tavaly kitudódott, hogy az elmúlt tíz év alatt megháromszorozódott, így legalább 61 ezerre emelkedett az önkormányzatok által működtetett felvevők száma. A brit kormány tervezett lépése egyébként szöges ellentétben áll az amerikai koncepcióval. Michael Bloomberg New York-i polgármester röviddel a Times Square-i merényletkísérlet után mondta el kollégájának, Boris Johnsonnak, hogy a londoni ún. „acélgyűrűhöz” hasonlóan háromezer kamerából álló hálózatot építtet ki városa központjában.

Megálljt parancsol David Cameron kormánya a személyi igazolvány 5,1 milliárd fontba kerülő új rendszerének. A hitelkártya méretű dokumentum személyiségi és biometrikus információkat egyaránt tartalmazott volna, s a tervek szerint a terrorcselekmények és az úgynevezett „identitáscsalás” megakadályozásában játszott volna jelentős szerepet. Megszigorítják a világ legnagyobb, több mint ötmillió személy adatait tartalmazó DNS-adatbázisának tárolási feltételeit is.

A szigetország egyik legismertebb emberi jogi aktivistája, Shami Chakrabarti, a Liberty elnevezésű csoport igazgatója kijelentette, hogy a kormány elképzelése „zene az emberi jogi harcosok fülének”.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.