A Jobbik látványos előretörését Tóth András szociológus a társadalalom jelentős rétegeiben mélyen gyökerező történelmi frusztráltság mellett a hazai politikai közbeszéd „brutalizálódásával”, a „cigánybűnözés” sikeres tematizálásával és karizmatikus vezetők felbukkanásával magyarázta.

Jeskó József, a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatója úgy látja: a Jobbiknak – elsősorban az internet révén – sikerült összekapcsolnia a rendszerellenes szubkultúrákat, így például az újnácikat, a sámánistákat, a futballhuligánokat vagy a nemzeti rock híveit. Minderre sikeresen ráépül a modernséget az archaikus elemekkel kombináló „etnobiznisz” – az egyik legszemrevalóbb példa az ősmagyar motívumokkal díszített „veretes” mobiltelefontok. A Jobbikkal szembeni ellenszerként Tóth és Jeskó egyaránt az 1980-as évek spanyolországi kiegyezéséhez hasonlatos kompromiszszumot sürgetett. Ezt a vitában többen lehetetlen küldetésnek nevezték, arra hivatkozva, hogy a Fidesz és a Jobbik között nincsenek éles ideo lógiai, kulturális vagy retorikai választóvonalak.

Míg Bulgáriában az Ataka nevű párt a romák és a török kisebbség elleni uszító-gyűlöletkeltő kampánnyal képes bejutni a parlamentbe, Csehországban a szélsőjobb jelenléte alapvetően arra korlátozódik, hogy a neofasiszta-bőrfejű csoportok a romák által sűrűn lakott településeken masíroznak. Jirí Pehe, a prágai New York Egyetem igazgatója ezt azzal magarázta, hogy a protestszavazók jelentős részét felszívja a csehországi kommunista párt.

Észtországban ugyan változatlanul problémát jelent, hogy az orosz ajkú kisebbség jelentős része észt nyelvtudás híján nem juthat állampolgársághoz, és a szovjet múlt megítélésében is komoly nézetkülönbségek mutatkoznak, még sincs a lakosság több mint negyedét az oroszok ellen uszító párt. Katrin Saks volt népességügyi miniszter ezt azzal magyarázta, hogy a fősodorhoz tartozó észt pártok nyitottak az orosz ajkú szavazók és a közülük származó politikusok iránt. A szélsőségesek vitorlájából az is kifogja a szelet, hogy az észt parlamentben minden választáskor hathét párt jutott be, az általában hárompárti kormánykoalíciók együttműködésre kényszerítették a mérsékelt jobb- és baloldali erőket.

A szélsőjobboldai pártok látványosan előretörtek a júniusi európai parlamenti választáson: öt év alatt sikerült képviselőik számát harmincról kilencvenre növelniük. Míg Nyugat- Európában főként a bevándorlók és az iszlám térnyerése miatt aggódó választókat nyerik meg (mint a Brit Nemzeti Párt, a francia Nemzeti Front vagy a holland Szabadságpárt), addig Közép- és Kelet- Európában a nemzeti kisebbségek, a romák vagy éppen a zsidók számítanak fő célpontjuknak. Közép- és Kelet-Európában már nem csak ellenzékben kell politizálniuk: miután Jörg Haider Szabadságpártja Ausztriában 1999-től kormányzati tényező lett, megnyílt az út az euró pai radikálisok előtt: a szlovák Ján Slota Nemzeti Pártja például évek óta kormányzati tényező, de koalíciós partner volt Varsóban a Lengyel Családok Ligája is.

A Szerb Radikális párt a legutóbbi, 2008-as választáson is 30 százalékot szerzett, és még ha ellenzékbe is kényszerült, a parlament legnagyobb frakcióját tudta alakítani, és szinte a semmiből küzdötte fel magát a harmadik helyre Bulgáriában a török- és cigányellenes Ataka is. Bár próbálko zások voltak, a különféle szélsőséges pártok között egyelőre nincs európai szintű együttműködés: nehéz is lenne például a Jobbikot egy mozgalomban elképzelni a Ján Slota-féle Szlovák Nemzeti Párttal vagy a Nagy-Románia Párttal (PRM). Egy kérészéletű szélsőjobboldali frakció, az ITS működött ugyan az Európai Parlamentben 2007 januárja és novembere között, ám feloszlott, miután a románok visszavonták öt képviselőjüket Andrea Mussolini egyik megjegyzése nyomán: „Minden román bűnöző” – szögezte le a románok bevándorlása elleni tiltakozásul a néhai olasz diktátor unokája. (Munkatársunktól)