Eltűnt a narancsos hangulat

Tizennyolc jelölt közül választhatnak vasárnap az ukránok, ám az államfő személye valószínűleg csak a három hét múlva esedékes második fordulóban dől majd el. Munkatársunk a kárpátaljai településeken járva nem sok jelét látta az ádáz politikai kampánynak. Csak itt-ott tűnik föl egy-egy óriásposzter valamelyik jelölt arcképével. Messze tűnt a „narancsos forradalom” tömegeket vonzó, lelkesült hangulata, amikor a jelenlegi elnök, Viktor Juscsenko hívei Beregszászon minden főtéri fát teleaggattak kicsiny zászlókkal. Biztosra mondható, hogy az öt évvel ezelőtt diadalmaskodó Juscsenko most a vert mezőnyben szerepel majd.

Az elnökség várhatóan a gázhercegnőnek nevezett Julija Timosenko kormányfő és az ellenzéki Viktor Janukovics között dől majd el. Beregszászon még gúnynevet is ragasztottak az utóbbira, Jani Kovácsnak becézik. Bárki diadalmaskodik is a február 7-i második fordulóban, nem lesz könnyű dolga, ha rendbe akarja tenni az ukrán gazdaságot: Juscsenko alatt ugyan javult a demokrácia helyzete Ukrajnában, nőtt a sajtó- és szólásszabadság, ám 2009-ben államcsőd fenyegetett, a GDP 15 százalékkal zuhant, és a Nemzetközi Valutaalap nem utalta át a Kijevnek jóváhagyott 16,4 milliárd dolláros hitel esedékes részletét. Az országnak nincsen 2010-re költségvetése, a parlament ezt is az elnökválasztás utáni időre halasztotta.

lelkesültségnek nyomát sem látni Munkácson
lelkesültségnek nyomát sem látni Munkácson
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.