Na de mit is tanultunk ebből pillanatból? Az egyik az, hogy a jelenlegi Republikánus Pártot uraló konzervatív mozgalom érzelmi érettsége egy 13 éves vásott kölyök szintjén van.

Ám ennél fontosabb, hogy ez az epizód az amerikai politika állapotára jellemző alapvető igazságot mutatott be: nemzetünk két nagy politikai pártja közül ma az egyiknek a színtiszta, primitív ellendrukkerség a vezérlő elve. Ha a republikánusok azt gondolják, hogy valami esetleg jó lehet az elnöknek, akkor ellene vannak - akár jó az a valami Amerikának, akár nem.

Persze, habár gyerekes dolog volt ünnepelni, hogy az olimpiai bizottság Amerika ellen döntött, ez igazi kárt nem okozott. Ám az ellendrukkerségnek ugyanez az elve határozza meg a republikánusok álláspontját komolyabb ügyekben is, amelyek potenciálisan komoly következményekkel járhatnak - különösen az egészségügyi reform vitájában.

Nos, érthető, sok republikánus ellenzi a demokraták terveit, hogy kiterjesztik az egészségügyi biztosítást - éppúgy, amiként a legtöbb demokrata párti ellenezte Bush elnök kísérletét, hogy a társadalombiztosítást egyfajta óriás 401 (k)-vá alakítsa át (4). Végül is, a két pártnak eltérő a felfogása az állam szerepéről.

Ám a két pártnak eltérő a taktikája is. 2005-ben, amikor a demokraták a társadalombiztosítás privatizálása ellen léptek fel, érvelésük összhangban volt ideológiai alapvetésükkel: azzal érveltek, hogy amennyiben magánbefektetési számlákkal váltják fel a garantált járandóságokat, túlságosan nagy kockázatnak teszik ki a nyugalomba vonulókat.

Ezzel szemben az egészségügyi reform elleni republikánus kampányban nem látni hasonló belső összhangot. A republikánus párti támadás fő iránya az az állítás - jobbára a halálbizottságokról (5) terjesztett hazugságokra és hasonlókra alapozva -, hogy a reform aláaknázza a Medicare-t (6). A támadásnak ez az iránya azonban teljesen ellentétes a párt hagyományaival és mindazzal, amiben állításuk szerint a konzervatívok hisznek.

Gondolják csak meg, mennyire bizarr a republikánusok számára, hogy a korlátlan Medicare-kiadások védelmezőinek szerepében pozícionálják magukat. Először is a mai Republikánus Párt Ronald Reagan (7). pártjának tekinti magát - és Reagan ádáz ellenfele volt a Medicare létrehozásának, azzal fenyegetve, hogy az elpusztítja az amerikai szabadságot. (Becsszóra.) Az 1990-es években Newt Gingrich(8) megpróbálta kikényszeríteni a Medicare finanszírozásának drasztikus megnyirbálását. Az utóbbi években pedig a republikánusok újra meg újra felhánytorgatták a kifizetések növekedését - a növekedést, amit jórészt az egészségügyi ellátás emelkedő költségei idéztek elő.

Ám az Obama-kormányzat terve a biztosítottak körének kiterjesztésére részben éppen a Medicare programból származó megtakarításokra épül. Miután a Republikánus Párt ellenez mindent, ami jó lehet Obamának, a párt egyszeriben a hatástalan orvosi kezeléseknek és a biztosítók túlfizetésének szenvedélyes szószólója lett.

Hogyan válhatott egyik nagy politikai pártunk ennyire kíméletlenné, ennyire eltökéltté, hogy akkor is a felperzselt föld taktikáját alkalmazza, ha ezáltal aláássa bármely jövendő adminisztráció kormányzóképességét?

A dolog lényege az, hogy a Reagan-évek óta a Republikánus Pártot radikálisok uralják - radikális ideológusok és/vagy apparatcsikok, akik alapelvükből következően nem fogadják el, hogy bárki másnak is joga van kormányozni.

Aki meglepődik az Obamával szembeni gyűlölködő, minden mértéket túllépő ellenségeskedésen, az alighanem elfelejtette a Clinton-éveket. Emlékeznek rá, amikor Rush Limbaugh azt sugallta, hogy Hillary Clinton egy gyilkosság részese volt? Amikor Newt Gingrich megbénította a szövetségi közigazgatást, hogy megkísérelje rákényszeríteni Bill Clintont ama bizonyos Medicare megnyirbálások elfogadására? Hogy az elnök elleni vádemelési eljárás szappanoperájáról ne is szóljunk.

Ma az egyetlen különbség az, hogy a Republikánus Párt helyzete meggyengült, mert nemcsak a kongreszszus feletti ellenőrzést veszítette el, hanem - nagymértékben - a viták témái fölötti ellenőrzést is. A közvélemény már nem annyira vevő a konzervatív ideológiára, mint korábban volt; a "nagy állam" elleni régi kirohanások és a piac varázserejéről zengett dicshimnuszok már nem keltenek akkora visszhangot. Ennek dacára a konzervatívok megőrizték azt a hitüket, hogy ők, és csakis ők hivatottak a kormányzásra.

Az eredmény: cinikus, a cél szentesíti az eszközt hozzáállás. Mivel csakis az számít, hogy siettessék annak a napnak az eljövetelét, amikor a kormányzásra egyedül érdemes párt visszatér a hatalomba, a Republikánus Párt megragad minden keze ügyébe eső bunkósbotot, hogy üsse-vágja a jelenlegi kormányzatot, ahol csak éri.

Csúf kép. Ám ez az igazság. És ezzel az igazsággal tisztában kell lennie mindenkinek, aki Amerika valódi problémáira próbál megoldásokat találni.

Lábjegyzet

1 Az amerikai neokonzervatívok egyik vezető sajtóorgánuma.

2 Rádiós műsorvezető, a republikánus jobboldal egyik fő szócsöve.

3 Konzervatív hírportál.

4 Az adózási szabály szerinti nyugdíj-előtakarékossági befektetési forma.

5 "Halálbizottság" (death panel). Sarah Palin republikánus alelnökjelölt támadta ezzel a konzervatív párttársai által felkapott kifejezéssel az egészségügyi reformtervezetet, mondván, hogy "Obama halálbizottságának bürokratái" döntenék el, hogy idős szülei vagy Down-kóros gyermeke érdemes-e a gyógykezelésre. Az állítás valótlan; ilyesmi nincs a tervezet szövegében.

6 Egészségügyi biztosítást nyújtó állami program 65 év felettieknek, illetve különleges helyzetben lévőknek.

7 Az Egyesült Államok elnöke (1980-1988).

8 Republikánus politikus, az amerikai képviselőház elnöke (1995-1999).

A cikk 2009. október 5-én jelent meg a New York Times hasábjain.