dailykohn

dailykohn

Veres nyomás alá helyezi Bajnait

Vicc, rossz vicc, ahogy az MSZP vezérkara az EU-biztos jelölését kezeli, és még inkább az, ahogy Veres János ex-pénzügyminiszter saját érdekében...

Vicc, rossz vicc, ahogy az MSZP vezérkara az EU-biztos jelölését kezeli, és még inkább az, ahogy Veres János ex-pénzügyminiszter saját érdekében nyomás alá próbálja helyezni  Bajnai Gordon kormányfőt. Ezzel jogot szereztek arra, hogy bekerüljenek ebbe a vicclapba.

Szóval, mint ismert, az MSZP elnöksége keddi ülésén hosszas tökölődést követően salamoni döntéssel dokumentálta döntésképtelenségét: öt jelöltet tartalmazó listát tett le Bajnai Gordon kormányfő asztalára az EU megújuló brüsszeli bizottsága magyar tagjának személyére vonatkozó javaslatként. A zseniális a dologban, hogy Lendvai Ildikó fontosnak tartotta hangsúlyozni: az elnökség egyhangúlag döntött arról, hogy több személyt javasol a pártonkívüli kormányfőnek.

Mi ez? A bőség zavara vagy a megzavarodottak bősége? Tudom persze a válaszukat: ez annak bizonyítéka, hogy az MSZP egy sokszínű, sokarcú, noch dazu velejéig demokratikus párt. Hát persze. 

Az Index úgy tudja, a legtöbb támogatást, nyolc szavazatot Veres János volt pénzügyminiszter kapta, hatot Herczog Edit EP-képviselő, négyet Andor László, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) igazgatósági tagja, hármat Kovács László jelenlegi EU-biztos, kettőt pedig Vadai Ágnes honvédelmi államtitkár. Azt már a Népszabadság Onlineból lehet tudni, hogy a lista sorrendje erősorrend. Lendvai szerint a jelöltek mindegyike kitűnő szakember és jártas az európai politikában. Kár, hogy nem tette hozzá: igazából mindegyik olyan jó, hogy kérni fogják Barroso elnököt, ne csak egy, hanem öt helyet adjon Magyarországnak, aztán ők majd maguk között szépen elosztják azokat. 

A kiválóságok sorában az első helyen álló Veres reflektorfénybe kerülése első pillanatától zűrös üzletemberi előélete okán a támadások céltáblája lehetett, de nemcsak emiatt vált az MSZP egyik legnépszerűtlenebb politikusává. Nem mondom, hogy ő lenne az egyetlen bukott politikus EU-biztosi székben, de kinek lenne jó ez? Itt a válasz: egyedül neki, és legfeljebb még a barátainak. 

Tény, hogy Veres pénzügyminiszterként megismerhette az európai ügymenetet, ám Európa-politikai szakembernek, egy leendő "európai kormány" oszlopos tagjának nehéz elképzelnem, annál is kevésbé, mert - alighanem Áder Jánoshoz hasonlóan - szó szerint töri az angolt: szóval magyarul és perfektül beszél. Nem titok, hogy maga szemelte ki magának a biztosi posztot, de a jelek szerint a szocialistáknál ez már bőven elég, hogy biztos legyen a dolgában. A háttérben nyilván az áll: Veresnek el kell tűnnie az itthoni szemek elől, mert ő a Fidesz (fekete)listáján is előkelő helyen szerepel; a jövő évi választásokon mindenki provokációként fogná fel, ha listás helyet kapna, egyéniben pedig nulla esélye lenne (ettől persze még bőven elképzelem a szocialistákról, hogy biztos befutó helyre teszik a listán, ha Bajnai szó szerint veszi a választás és a döntés jogát, és mégsem őt ajánlja Barrosonak). Verest egyébként elvben jelölhetnék a színesfémgyűjtők világszervezetének mostanában megürülő főtitkári székébe is.

Nyilván Veres sem érzi magát biztosan a nyeregben; mi mással lehetne magyarázni, hogy szerdán az MTI-nek adott kifejezetten támadó hangú, beképzelt nyilatkozatban igyekezett nyomás alá helyezni a kormányfőt. "Nem látok ma olyan erőt - jelentette ki -, amely az MSZP elnökségének döntését akarná és képes is lenne felülbírálni, ráadásul az európai szocialisták támogatása is az MSZP által javasolt személy, azaz mögöttem ott van".

Magyarán, felfogásában a kormányfő választási lehetősége formális, az elnökség listája pedig kamu, csak az ő neve érvényes, Bajnainak őt kell jelölnie.

És mi van, kérdem én, ha Bajnai nem így gondolja? Akkor Veres majd jól megbuktatja? 

Veres nyilatkozatában amúgy kitűnő bizonyítványt állított ki szakmai felkészültségéről, nyelvismereteinek hiányosságait pedig azzal intézte el, hogy folyamatosan polírozza angoltudását, amit hamarosan nyelvvizsga-bizonyítvánnyal is alá szeretné támasztani, németül eddig is kommunikált már a német nyelvterületről érkező kollégákkal (persze, gúten tág vigéc), és különben is, a bizottságba nem tolmácsot keresnek, hanem olyan nagyszerű politikus szakembereket, mint amilyen ő is.

Saját előnyei közé sorolta még, hogy a bizottság hagyományosan tömve van lejárt szavatosságú politikusokkal, volt kormányfőkkel, miniszterekkel... "és nyilvánvalóan Barroso elnök úr is ilyen jelöltek érkezésére számít". Pont.

Az elnökség által a második helyre sorolt Herczog Editre nem érdemes sok szót vesztegetni, teljesítményét jellemzi, hogy EP-képviselői négy éve alatt kb. annyi figyelmet tudott kelteni maga és tevékenysége iránt, mint egy eltévedt bőregér a strassbourgi törvényhozásban. Ugyanez mondható el az országszerte világhíres Vadai Ágnesről, aki vélhetően a szabadidejében privát ingatlanfejlesztéssel foglalkozó Szekeres Imre, az MSZP örök jolly jokere támogatásának köszönheti, hogy egyáltalán szóba került.

Aztán ott van csaknem sereghajtóként szegény Kovács Laci bácsi - nem ég le a bőr az arcukról? Akkor már tisztességesebb lett volna, ha egyáltalán nem jelölik, és csak azt a hazugságot ismétlik, hogy rá, ismertsége, népszerűsége és nagy nemzetközi és hazai politikusi tapasztalatai miatt itthon, a kampányban lesz óriási szükség. 

Nem értem, kezdettől nem értettem, hogy Bajnai külügyminisztere, Balázs Péter neve miért nem szerepel a lehetséges jelöltek között, de hát erről most már talán nem is érdemes elmélkedni. Szerintem ez is sokat elárul az MSZP-ről, szakmaiságukról, korszerűségükről.

Kihagytam eddig Andor Lászlót, aki szerintem az ideális jelölt; nem is hittem a fülemnek, amikor először hallottam nevét a biztosi jelöltek között emlegetni, s az sem véletlen, hogy a neoliberális kurzus fennmaradásáért ostoba utóvédharcot folytató Hírszerző  oly intenzíven kommunistázza.

Az, persze baromság, hogy Andor kommunista lenne. Ő "szimplán" valóban baloldali, aki akkor is komolyan veszi és hirdeti is a baloldaliság olyan alapcéljait, mint a szabadság, egyenlőség, szolidaritás és a tudatos társadalomformálás, amikor azok éppen nincsenek divatban. Az pedig, hogy bankárként a nemzetközi bankrendszer megreformálását tartaná szükségesnek, az én szememben kifejezetten pozitív jellemvonás.

Andor nemzetközileg is ismert és elismert közgazdász, már csak külföldi tanulmányainak köszönhetően is természetesen és magabiztosan mozog a nemzetközi parketten, az EBRD-nél eltöltött évei alatt pedig alaposan megismerhette egy élő multinacionális szervezet működését, döntéshozatali mechanizmusát. Elég fiatal ahhoz, hogy gyorsan beletanuljon az "EU-kormányzati" munkába, és mint a témát ismerő szakértők egyetértően hangsúlyozzák: az ő jelölése növelheti annak esélyét, hogy valóban erős biztosi posztot kapjon Magyarország. (Ennek közvetlen hozadéka az ország számára persze alig kimutatható, de például a regionális fejlesztésekért felelős brüsszeli tárca tulajdonosaként éppen EBRD-s tapasztalata és a felzárkózni igyekvő országokkal kapcsolatos tudása, empátiája az, ami közvetve a magyar érdekek érvényesülésének is kedvezhet.)

Drukkolok Bajnai Gordonnak, hogy legyen elég bátorsága, és merje Andort jelölni - az egyre jelentéktelenebbé és nevetségesebbé váló MSZP-vezérkarral szemben.

2009.10.14 21:10

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.