dailykohn

dailykohn

Jön a Lex Tilos

Rendszerint megbízhatatlan forrásom szerint már csak egy igazán nagy törvényt készít elő a kormány. Bennfentesek csak Lex Tilosként emlegetik...

Rendszerint megbízhatatlan forrásom szerint már csak egy igazán nagy törvényt készít elő a kormány. Bennfentesek csak Lex Tilosként emlegetik, és lényege az, hogy - egy, a törvény függelékében felsorolandó kivételezett kört leszámítva - mindenkinek minden tilos lesz, ami eddig szabad volt.

FSF-jelzés kerül a zöld lámpákbaAmikor arra kértem informátoromat, hogy mondjon néhány konkrét példát, vakargatni kezdte a feje búbját, majd azt mondta: inkább arra mond példákat, hogy mi lesz mindenkinek szabad, mert  azokat a dolgokat könnyebb fejben tartani.

Oké, mondtam erre én. Jöjjenek a pozitív példák.

Szabad lesz dicsérni a kormányt, a kormányfő nagyszerűségét. Szabad lesz dicshimnuszokat zengeni az államfő zsenialitásáról. Szabad lesz ünnepelni a nemzeti egységet, a nemzeti együttműködést, ami persze nem jelenti azt, hogy szabad lesz mindenről elismerően beszélni,ami nemzeti, mert pl. a Nemzeti Színház igazgatójáról mindaddig nem lesz szabad jókat mondani, amíg nem sikerül kirúgni a mostani, nemzetellenes példányt.

- Szabad lesz-e zöld lámpánál átmenni a kereszteződésben, mint most - kérdeztem informátoromat, és persze biztos voltam az igenlő válaszban. Tévedtem.

- Az attól függ...,mondta az ismerősöm, akinek direkt drótja van a kormányhoz.

- Mitől? kérdeztem vissza.

- A zöld lámpákba FSF jelzéseket helyeznek el, az majd eligazít, magyarázta a jólértesült, de látva értetlenségemet, kicsit bővebben is kifejtette. Ebből megtudtam, hogy az FSF a Feltételesen, Saját Felelősségre rövidítése és azt jelenti, hogy a törvény hatálybalépése után a zöld jelzés csak bizonyos feltételek teljesülése esetén jelent majd szabad-jelzést, de az ilyen, feltételes esetekben is mindenki kizárólag a saját felelősségére értelmezheti a szabadság jelének a zöld fényt.

- Ez baromság! A világon mindenütt, ahol közlekednek az emberek, a zöld lámpa ugyanazt jelenti. A feltételességet nagy jóindulattal a sárga jelzi... igyekeztem akadékoskodni, de hamar ki kellett józanodnom.

- A szabadság színe közismerten és a közvélemény által soha nem látott arányban elfogadottan a narancssárga, szögezte le a mondanom sem kell, a kormánnyal mindenben azonosuló informátorom, majd hozzátette: a kormány kiszámíttatta, hogy túl sokba kerülne a kresz átszerkesztése és az összes közlekedési lámpa átalakítása oly módon, hogy a narancssárga kerüljön felülre, a zöld középre és a piros alulra...

Ezután azt szerettem volna megtudni, hogy kik azok a kivételezettek, akiknek a tilos is szabad lesz. Ismerősöm úgy tett, mintha nem is értette volna a kérdést. Aztán mégis kibökte: az államfő és családtagjai, a kormányfő és rokonsága, a kormány tagjai és egyenes ági leszármazottaik, a Fidesz-KDNP parlamenti és a helyi önkormányzatokba megválasztott képviselői és rokonságuk. Néhány ezer ember, akiknek a száma persze nőhet, a természetes szaporulatuk függvényében.

-És milyen kiváltságaik lesznek? Ők például szidhatják a kormányt?

- Megőrültél?!

- Hát akkor?

- A részletek kidolgozásával Orbán Viktor egy szakbizottságot bízott meg, de a főcsapás irányát ismerni vélem. Röviden: nekik szabad lesz pl. minden, amit tilt a Tízparancsolat.

Elakadt a lélegzetem. Informátorom persze látta ezt, és előbb vízzel kínált, majd megsúgta, hogy maga Semjén Zsolt járta ki a Vatikánnál a hihetetlen felmentést, azzal érvelve, hogy az érintett magyar emberek úgysem szegik meg a parancsolatokat, még csak a tilosban sem mennek át.

- Nevetnem kell,vetettem ellen. A székház ügy óta mindenki tudja, mondtam, hogy ezek lopnak, csalnak, hazudnak...

- Ugyan már, ellenkezett az informátor. Néhány újságíró hablatyolt valamit, de a bíróság tisztázta Viktorékat. Arról nem beszélve, hogy a fülkékben lezajlott forradalom tökéletesen új történelmet írt.

- Az más. Erre tényleg nincs mit mondani. Most már csak az érdekelne, hogy mi lesz a szavazóitokkal?

- Mi lenne? Viktor mond majd egy nagy beszédet a Kossuth téren amelynek az lesz a fő üzenete, hogy egyedül nekik köszönhető, hogy végre beléphetünk a szabadság birodalmába.

- Ahol minden tilos lesz, ami eleddig szabad volt.

- Pontosan. Örülök, hogy megértetted a lényeget.Ugye zseniális az ötlet?

- Több, mint zseniális. Ördögi.

- És Smitpali aláírja ezt?

- Már megtörtént.

-Hogyhogy?

-Tudhatnád, hogy az Elnök Úr dyslexiás, úgyhogy Viktor készíttetett a számára egy pecsétet, amelyet csak oda kell nyomnia az orra elé dugott papírokra, és tökéletes kézzel írott autogrammot generál. Ráadásul a pecsét a MEH-ben van, mert az államfő olyan elfoglalt, hogy átengedte ezt a formális aktust a kormányfőnek, akiben vakon megbízik.

- Vakon?

- Persze átvitt értelemben. Tökéletesen.

 

 

 

 

2011.04.28 00:04

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.