dailykohn

dailykohn

Esztergomi ügylista elvarratlan szálakkal

Eddig inkább csak ügynöklistákról hallottam, de lám: az LMP felfedezte az ügylista kifejezést is, amely alighanem hasonlóan fényes karriert fut...

Eddig inkább csak ügynöklistákról hallottam, de lám: az LMP felfedezte az ügylista kifejezést is, amely alighanem hasonlóan fényes karriert fut majd be, mint a testvére.

Meggyes Tamás, Esztergom volt polgármestere, Fidesz országgyűlési képviselőErre a legjobb garancia a botrányairól hírhedt volt esztergomi Fidesz-es polgármester, jelenleg "csak" parlamenti képviselő, Meggyes Tamás, dr. viselt dolgairól az LMP parlamenti képviselőcsoportja által összeállított lajstrom, amit csak az új médiatörvényre tekintettel nem bátorkodom a bűnre utaló jelzős szerkezetben használni, if you know what I mean* (Meggyes ügyeiről bővebben: a K-Monitor közpénzfigyelő portálon.)

Ez részben az LMP-sek, részben az Állami Számvevőszék emberei által fellelt városgazdálkodási rendellenességeket (hehe) gyűjti csokorba, és szerintem legalább két okból érdemes tanulmányozni: 1. majdnem biztos, hogy az önkormányzatok zöme így működött/ik: a köz pénzét meglehetősen átlátszó módon inflált szerződések útján gyanús vállalkozók zárt körének juttatni (és, ami az esetek többségében a legnehezebben bizonyítható, az így nyélbe ütött üzletekből részesedni). Itt rendszerrel állunk szemben, és nem Fidesz-specifikus jelenségről van szó; a lefölözések egy része központi pártkalapokba csordogál - a kalapot a pártpénztárnokok tartják a kezükben; tartalmuk elosztásáról is nagyrészt ők döntenek, vagyis nemcsak kalapot, hanem sok kopasz vagy éppen dús hajzatú politikust, üzletembert is kézben tartanak. Tehát amikor az LMP azt kérdezi, hogy Meggyes Tamás dolgaival miért nem foglalkozik az elszámoltatási biztos, költői kérdést tesz fel, hiszen a napnál is világosabb, hogy a Fidesz pártgépezetének olajozott működéséért felelős főember közölte az elszámoltatási biztossal: az esztergomi pajtást tessék békén hagyni.

A másik ok, amiért érdemes egy kicsit molyolni az LMP ügylistájával, az az, hogy egy csomó egyelőre elvarratlan szál van benne, amelyek elvarrásában sokat segíthetnek az esztergomi város lakói (akik elzavarták a polgármesteri székből), hiszen ők tudnak a legtöbbet a listán szereplő ügyekről, a szereplőkről, a részletekről. Nem szeretnék tippeket adni, de van bőven intézmény, amelynek az a dolga, hogy segítsen feltárni a törvénytelenségeket. (Épp ahogy e sorokat írom, hallom a rádióban, hogy vádat emeltek Verók István és a Terézváros néhány másik korábbi vezetője ellen, az egyik Andrássy úti palota elkótyavetyélése ügyében. Erről az ügyről is évekig cikkezett a sajtó, de mára beérett. Miért ne érne be a Meggyes-ügylista is? )

Na de nem okoskodom tovább. Átadom a terepet az LMP-nek:

 


Lehet Más a Politika
Országgyűlési Képviselőcsoportja



Esztergomi ügylista



Az elmúlt évek ügyvédi megbízási szerződései - magánvádas perek képviselete közpénzből

Perköltségek, ügyvédi megbízások Meggyes Tamás, Bayer Zsolt és a Hivatal sajtósai

(közel 30 millió Ft)

ÉDÁSZ épület története (90 millióért eladták, pár év múlva 275 millióért visszavásárolták)


Jutalékos rendszerben jutalom kifizetése történt a vagyoniroda munkatársainak, jegyzőnek,     Meggyes Tamás élettársának minden eladott, vásárolt ingatlan és előszerződés megkötése után is. (32 millió Ft)


a
www.esztergom.hu portál szerződései, üzemeltetése


„Az intézmények jelenlegi vegyszerhasználatának felülvizsgálatára vonatkozó tanulmány elkészítése” ( silány, fél oldalas összegzés, ár- érték aránytalanság! 7. millió ft)

" Az SZMSZ felülvizsgálata:” A Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatának felülvizsgálata és a kapcsolódó munkák elvégzése.” 7,5 millió ft ÁFA ( félig elkészült anyag 6. millió ÁFA) INTERNETRŐL letöltött anyagok összeszerkesztett halmaza

Strategopolis-szal megkötött szerződések, összességében 12 közvélemény- kutatás és stratégiai tanácsadás, tanulmány elkészítése 2007- óta , összesen  közel 60 millió Ft értékben.

„Esztergom Város közéletére fókuszáló közvélemény-kutatás és annak kutatási gyorsjelentése”  (2.8 millió ÁFA)

2010-ben az őszi választások előtt „ Esztergom Város közéletére fókuszáló közvélemény-kutatás és gyorsjelentés” 2.190 millió ÁFA ( előzetes választási közvélemény-kutatás!!!!!)

ÁSZ jelentés alapján:”Szállítói előfinanszírozási program” keretében megkötött szerződésben biztosíttékként bemutatóra szóló váltó kibocsájtását vállalta,valamint… a váltótartozás mértékéig a költségvetési elszámolási számlához az előfinanszírozást biztosító cég részére inkasszó benyújtására biztosított jogot úgy, hogy a fedezet köréből nem zárta ki a normatív állami hozzájárulást, az állami támogatást, a személyi jövedelemadót, valamint az államháztartáson belülről működési célra átvett bevételeket.”

Esztergom Város 2011. évi önkormányzati válságköltségvetésről és annak végrehajtásának szabályairól szóló 1/2011.(I.21.) önkormányzati rendelete- mely nem biztosítja a Város oktatási-nevelési-, kulturális-, sport-, szociális intézményeinek az idei évi működési költségeit. Az intézmények  működőképessége februártól sorban lehetetlenné válik.


A Szent Miklós Alapra terhelt rövid lejáratú hitel, melyet likviditási gondok miatt vettek fel, az alapot kiürítette.(610 millió Ft) A vagyonkezelési szerződés szerinti vállalásokat nem tartották be, valótlan adatokat közöltek, devizaátváltás miatt veszteség keletkezett.


Meggyes Tamás, Knapp János és Németh József házára riasztó került felszerelésre az ÖK pénzéből. (15 millió Ft)


Az adósságrendezési eljárásban 11 feljelentés készült az egy éven belül kötött szerződések átvizsgálása után.


Grantours, Kegyeleti Kft., Ehír Kft, Etv Kft. : A Strigonium Zrt. kötelékébe tartozó cégek gazdálkodása, a közbeszerzések kikerülése általános gyakorlat volt az elmúlt 4-5 évben Esztergomban, illetve az önkormányzati támogatások kifizetése is aggályos szinte minden esetben.


Városi médiumok cenzúrázása: (ETV, Hídlap, honlapok) Ehhez rendelkezünk háttéranyagokkal, kézzel írott utasításokkal, illetve Hídlap egykori főszerkesztője jelenleg is tanúként részt vesz egy eljárásban, ahol a megyei rendőrség nyomoz, hivatali hatalommal visszaélés gyanújával.


Kampányweboldal közpénzből Meggyesnek 3,75 millióért?

Egy veresegyházi cég „Esztergom város E-kommunikációjának optimalizálása, Esztergom város polgármestere E-kommunikációjának kialakítása" tárgyú ajánlatát fogadta el és rendelte meg augusztus 5-én a közbeszerzési bizottság. A szerződés érdekessége, hogy az csupán augusztustól októberig - tehát éppen a választási kampány idejére - szól, és egy polgármesteri honlap kialakítását is tartalmazza.

Főzőműsort rendelt az önkormányzat

Valószínűleg egyedülálló beszerzést folytatott le Esztergom önkormányzata 2010 januárjában, amikor a közbeszerzési bizottság egy főzőműsor beszerzéséről döntött. A városháza 6,1 millió forint ellenében az ETV Kft-től vett főzőműsort. Hogy erre milyen önkormányzati feladat ellátásához volt szüksége a városatyáknak, az nem derül ki a határozatból.


Városi pókerklub?

Vajon milyen célból vásárolt az esztergomi kultúráért felelős Várszínház és Kultúrmozgó Nonprofit Kft. cirka 700.000 forintért pókerasztalt és pókerzsetonokat, amelyet aztán csak zárt körben, az akkori ügyvezető használhatott?

SZMSZ felülvizsgálat egy közúti fuvarozó cégtől

2009. július 9-én arról döntött Esztergom Közbeszerzési Bizottsága, hogy felülvizsgáltatja a Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatát 7 500 000 Ft ÁFA megbízási díjért. A munkát egy ekkor már egy hónapja az APEH által végrehajtás alá vont debreceni, főtevékenységként közúti fuvarozással foglalkozó cég kapta.




Kartelleztek az építőipari cégek Esztergomban?

3 év alatt összesen legalább 1 milliárd 255 millió forint értékben nyert el munkákat és építőipari megrendeléseket az Esztergom Város Önkormányzata által meghirdetett közbeszerzéseken a város tulajdonában lévő ÉP Kft. A cég ügyvezetőjével kapcsolatban igen sok szóbeszéd hallható vállalkozói körökből. Az alábbi táblázat a Közbeszerzési Bizottság határozatai alapján készült. A Bizottság legtöbb határozatából sajnos nem derül ki a beszerzés összes körülménye. Az viszont feltűnő, hogy főleg 2008 és 2009 környékén rendre ugyanazok az építőipari cégek tesznek érvénytelen, vagy az ÉP Kft. ajánlatánál csupán kevéssel nagyobb összegű ajánlatot. Egy nyilatkozó építőipari vállalkozó szerint az ÉP Kft. ebben az időszakban saját, munkára fogható szakembergárdával egyáltalán nem rendelkezett, és minden munkáját környékbeli alvállalkozók bevonásával végezte. Informátorunk szerint ezen alvállalkozók között megtalálható volt több olyan cég is, mely rendre alulmaradt az ÉP Kft.-vel szemben a lefolytatott közbeszerzéseken. A Bizottság által lefolytatott közbeszerzések leggyakrabban meghívásos eljárások voltak, amiről a meghívott 3 cégen kívül más nem is szerzett tudomást.


Nem létező cég fejleszti a nem létező online városi hírportált

Egy nem létező cégnek adott megbízást Esztergom Város Önkormányzatának Közbeszerzési Bizottsága 2010. március 23-án, hogy az a 28 milliós hidlap.net és a 400 milliós esztergom.hu portál után egy harmadik online városi hírportált hozzon létre az adófizetők pénzéből. A bizottsági határozatban szereplő "INFO BROKER Kft." néven sem jelenleg, sem 2010 tavaszán nem működött Magyarországon cég. A határozat szerint a hírportál kialakításán túl 2012 áprilisáig havi 30 ezer ft ÁFA díj ellenében karbantartási és tanácsadói tevékenységet is megrendeltek a fiktív cégtől.

43/2010. (III. 23.) KÜB határozat
1. Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Közbeszerzési és Ügyrendi Bizottsága egyetért azzal, hogy az Önkormányzat megrendeli az esztergomi online városi hírportál létrehozását, valamint az azzal kapcsolatos karbantartási és tanácsadói tevékenységet az INFO BROKER Kft-től - az ajánlatában szereplő tartalommal - az alábbi összegekért:
- online városi hírportál létrehozása: 1.950.000 Ft ÁFA,
- karbantartási és tanácsadói tevékenység: 2010. május 1-től 2012. április 30-ig: 30.000 Ft/hó ÁFA (összesen: 720.000 Ft ÁFA)

2. Az 1. pontban szereplő összegekből 2.190.000 Ft ÁFA összeg fedezete a 9/2010. (III. 4.) esztergomi ör. általános tartalék sora, 360.000 Ft ÁFA összeg fedezete a 2011. évi önkormányzati költségvetés, 120.000 Ft ÁFA összeg fedezete a 2012. évi önkormányzati költségvetés.

3. A Bizottság felkéri a Polgármester útján a Jegyzőt a 2. pontban szereplő 360.000 Ft ÁFA összeg fedezetének 2011. évi önkormányzati költségvetésbe, illetve a 120.000 Ft ÁFA összeg fedezetének a 2012. évi önkormányzati költségvetésbe történő betervezésére.

4. A Bizottság felhatalmazza a Polgármestert, hogy az 1. pontban szereplő munka elvégzésére vonatkozó szerződést aláírja.

Városházi autók aranyáron

Elég drágán "sikerült" Esztergomnak autóbérleti szerződést kötnie idén májusban a Védvár Zrt.-vel. Az LGW rendszámú Suzuki típusú, újonnan 2-4 millió forint listaárú autókat havi bruttó 150 ezer forintos áron bérli az Önkormányzat a saját cégétől.


18 milliós betlehem, jászol nélkül

2009-ben még úgy tudtuk, 10 millióba került a karácsonyi időszakban a főtéren elhelyezett betlehemi - de jászol nélküli - installáció, de városunk egy 100 m2-es lakás árát, összesen 18 millió forintot költött el  a kőporos vakolattal lemázolt, ókori épületet stilizáló, nyersen megmunkált faszobrokkal "díszített" alkotásért.


Offshore fideszes képviselő

Pál György fideszes önkormányzati képviselő az esztergomi Pézsa Tibor Sportcsarnok vezetője, emellett, ahogy azt fideszes lapja hirdeti babaúszással is foglalkozik. Pál György Fidesz-KDNP-s képviselő tulajdonosa egy Szlovákiában bejegyzett cégnek a SPORT 2006 SRO-nak. A képviselő külföldön adózik a Magyarországon megszerzett bevételei után. Pál György szlovákiai cége látja el az úszómesteri feladatokat az esztergomi Aquasziget élményfürdőben. A súlyos pénzügyi problémákkal küzdő, önkormányzati tulajdonban lévő élményfürdő honlapján megjelentetett közérdekű adatok közt fellelhető egy 11.742.500 forintos határozatlan idejű szerződés Pál György cégével a Sport 2006 SRO-val.


Városi médiumok közbeszerzései

80/2007. (IV. 17.) KÜB határozat Esztergomi Városi Televízió Köztér című műsorának elkészítése és sugárzása ETV bruttó 2 400 000 Ft 135/2007. (VI. 14.) KÜB határozat A képviselő-testületi ülések közvetítésének sugárzása ETV adásonként bruttó 210 000 Ft, összesen 2 940 000 Ft 136/2007. (VI. 14.) KÜB határozat Remustra elnevezésű műsor gyártása és sugárzása ETV 210.000 Ft bruttó / adás, mindösszesen bruttó 3.120.000 137/2007. (VI. 14.) KÜB határozat Kafé elnevezésű műsor gyártása és sugárzása ETV 45.000 Ft bruttó / adás, mindösszesen bruttó 2.340.000 Ft 138/2007. (VI. 14.) KÜB határozat Híradó elnevezésű műsor gyártása és sugárzása ETV 75.000 Ft bruttó / adás, mindösszesen bruttó 3.900.000 F 139/2007. (VI. 14.) KÜB határozat Sportdélután elnevezésű műsor gyártása és sugárzása ETV 30.000 Ft bruttó / adás, mindösszesen bruttó 1.560.000 140/2007. (VI. 14.) KÜB határozat Sorsok és életek elnevezésű interjúműsor gyártása és sugárzása ETV 43.850 Ft bruttó / adás, mindösszesen bruttó 1.140.100 Ft 141/2007. (VI. 14.) KÜB határozat 2007. nyári városi rendezvényekről készítendő, egyenként 20 perc időtartamú összefoglaló műsorok gyártása és sugárzása ETV bruttó 600.000 Ft 193/2007. (VIII. 14.) KÜB határozat Hídlap kiadása és terjesztése Strigonium Rt. nettó 12.490.000 Ft 20 % áfa 216/2007. (IX. 18.) KÜB határozat Hídlap hetilap 2007. augusztus 18. és 2007. december 29. közötti időszakban történő előállításával kapcsolatban Esztergom Város Önkormányzata és a Strigonium ZRt. között kötendő szerződés módosítása - - 42/2008. (II. 21.) KÜB határozat Személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlá sáról készülő kiadvány elkészítése és terjesztése EHIR bruttó 852.720,- Ft 43/2008. (II. 21.) KÜB határozat Március 9-i országos népszavazással kap csolatos tájékoztató kiadvány elkészítése és terjesztése EHIR bruttó 916.500 Ft 44/2008. (II. 21.) KÜB határozat A képviselő-testületi ülések közvetítésének sugárzása 2007 szeptember 1. és dec 31. között ETV bruttó 176.400 Ft/adás, összesen bruttó 1.940.400 Ft 45/2008. (II. 21.) KÜB határozat A Hídlap on-line-médiafelületének biztosítása  2007. au gusztus és december közti időszakban EHIR bruttó 5 000 000 Ft 61/2008. (III. 6.) KÜB határozat 2008. március 7-i és 9-i népszavazási műsorai gyártása és sugárzása ETV bruttó 2.358.720 96/2008.(IV. 2.) KÜB határozat www.esztergom.hu honlap üzemeltetése 2008. április 15-től 2009. április 30-ig terjedő időszakra EHIR nettó 190.000 Áfa/hó (visszavonva) 112/2008.(IV. 17.) KÜB határozat Hídlap.net portál fenntartása, szerkesztése, aktualizálása, friss hírekkel való feltöltése a szerződéskötéstől 2008. december 31-ig EHIR 833.333.-Ft ÁFA / hó 184/2008.(VI. 18.) KÜB határozat Az ETV műsorának a párkányi kábelhálózaton történő egyéves időtartamú sugárzása ETV bruttó 3 500 000 Ft 195/2008.(VI. 30.) KÜB határozat 6. MADE Fesztivál, a Kárpát-medencei nemzeti és etni kai kisebbségek nemzetközi dokumentumfilm fesztiválja eseményeinek rögzítése és az országos televíziókhoz és a fesztiválon magukat képviseltető helyi és közösségi televíziókhoz történő eljuttatása ETV bruttó 2 500 000 Ft 300/2008.(IX. 11.) KÜB határozat Az esztergom.hu portálhoz szükséges fotóállomány elkészítésére EHIR 1.626.000 Ft bruttó 313/2008.(IX. 24.) KÜB határozat Hídlap című Esztergomban és vonzáskörzetében megjelenő hetilap igény szerint (lapszámonként maximum 38 oldal) meghatározott felületének bérlete EHIR nettó 2 Ft / oldal, legfeljebb bruttó 34.750.000,- Ft 11.546.000,- Ft 377/2008.(X. 22.) KÜB határozat Köztér és az Önkormányzati Napló 2008. szeptember 1-je és december 31-e közötti sugárzása ETV bruttó 6.045.696,- Ft 397/2008.(XI. 6.) KÜB határozat 8.000.000 Ft összeg támogatás az Esztergomi Rádió újraindításához, az interneten történő sugárzásához, valamint a technikai feltételek kialakításához Esztergomi Helyi Televíziós Egyesület 8 000 000 Ft 458/2008.(XII. 17.) KÜB határozat www.hidlap.net honlap teljes körű üzemeltetése EHIR bruttó 28.800.000 Ft 459/2008.(XII. 17.) KÜB határozat Életek és Sorsok portréműsor 2008. október 1-je és december 31-e közötti gyártása ETV bruttó 3.600.000 Ft 460/2008.(XII. 17.) KÜB határozat Életek és Sorsok portréműsor, valamint a Nagyító műsor 2008. október 1-je és december 31-e közötti sugárzása ETV bruttó 5.040.000 Ft 34/2009. (II.12.) KÜB határozat Önkormányzati (Napló, a Nagyító, a Köztér, valamint az Életek és Sorsok című műsorok 2009. évi gyártása ETV bruttó 24.900.000 Ft 35/2009. (II.12.) KÜB határozat Önkormányzati Napló, a Nagyító, a Köztér, valamint az Életek és Sorsok című műsorok 2009. évi sugárzása ETV bruttó 24.960.000 Ft 49/2009. (III. 13.) KÜB határozat Esztergom, Imaház u. 10., volt tornaterem helyén épülő Esztergom Tv és Rádió stúdió kialakításához szükséges engedélyezési terveket a Vinodom Bt.-vel (2028 Pilismarót, Rákóczi út 78., tervező: Borosházi Tamás) készíttesse el 6.000.000 Ft ÁFA, azaz hatmillió forint ÁFA összegért - bruttó 7 500 000 Ft 74/2009. (III. 19.) KÜB határozat 20 db óriásplakát tartószerkezet legyártását és kihelyezése EHIR bruttó 8 850 000 Ft 215/2009. (VI. 4.) KÜB határozat Esztergom Város külső médiakapcsolati rendszerének működtetését és fejlesztését a 2009. június 1-jétől - 2009. november 30-ig terjedő időszakban EHIR bruttó 3 375 000 Ft 341/2009. (XI. 17.) KÜB határozat 2009. október 1-től december 31-ig terjedő időszakra az videofelvételekkel bővített etvonline.hu üzemeltetése ETV bruttó 9 375 000 Ft 342/2009. (XI. 17.) KÜB határozat ETV Archívum 1992-2005-ig terjedő anyaga ETV bruttó 9 987 500 Ft 343/2009. (XI. 17.) KÜB határozat 2009. július 8-tól 2009 december 31-ig terjedő időszakban a Helyi Téma - Esztergom és térsége című hetilap készítése és terjesztése EHIR bruttó 8 750 000 Ft 3/2010. (I. 14.) KÜB határozat Főzzünk együtt című főzőműsor-sorozat ETV bruttó 6.112.500 Ft 9/2010. (I. 22.) KÜB határozat Vállalkozási szerződés keretében országos terjesztésű hetilapban Esztergom és térsége kiadványának megjelentetése EHIR bruttó 46.800.000 Ft 29/2010. (III. 4.) KÜB határozat Életek és Sorsok, valamint a Sportaréna című műsorok gyártása és az ETV-ben való sugárzása ETV bruttó 3 825 000 Ft 47/2010. (III. 25.) KÜB határozat www.esztergom.hu honlap teljes körű üzemeltetése  2010. április 1-jétől 2010. december 31-ig EHIR havi nettó 860.000 Ft ÁFA, mindösszesen nettó 7.740.000 forint ÁFA (bruttó 9 675 000 Ft) 104/2010. (VI. 3.) KÜB határozat Életek és Sorsok, valamint Híradó című műsorok gyártására és az ETV-ben való sugárzására ETV nettó 5.999.500 Ft ÁFA (bruttó 7 499 375 Ft) 122/2010. (VI. 24.) KÜB határozat Esztergom Város külső médiakapcsolati rendszerének országos és európai szinten való működtetése és fejlesztése, exkluzív szerkesztői újságírói kör kialakítása és média szponzorok közreműködésének elősegítése a 2010. július 1-jétől 2010. december 31-ig EHIR nettó 3 300 000 Ft ÁFA (bruttó 4 125 000 Ft) 142/2010. (VIII. 12.) KÜB határozat Esztergom Város Önkormányzata részére televíziós szolgáltatás nyújtása szolgáltatási szerződés keretében a szerződés aláírásától számított 12 hónap időtartamra ETV bruttó 17.500.250.-Ft,

 

*Ugye Te is akarod?! (ang., sláger, ha nem hiszed, járj utána)

2011.03.08 13:03

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.