A Kovács, a Kis meg a Kohn egy építkezésen dolgoznak. Ebédidőben leülnek a fal tövében és elfogyasztják az otthonról magukkal hozott szendvicseiket.

A Kovács bontja ki elsőnek a pakkját, lemondóan sóhajt fel:

- Párizsi, a francba, megint párizsi. Pedig tudja, hogy utálom. Ha holnap is ezt adja, Isten bizony leugrom az állványról. 

Közben Kis is meglátta, mit hozott ebédre; ő is elégedetlen: 

- A fenébe, sajt, már megint sajt. Ha holnap is ezt kapok, leugrom. 

Jön Kohn. -  Szardínia, ma is szardínia. Hát én leugrom.

Másnap aztán persze hozza megint ki-ki a magáét, a megszokottat, és egymás után vetik magukat a mélybe. 

Az eset nagy vihart kavar, újságírók ostromolják kérdéseikkel a feleségeket: - Miért? De hát miért?

- Hát ha csak egyszer, egy szóval is mondta volna, hogy nem szereti ... hadarták kórusban Kovácsné és Kisné. 

Kohnné asszonyság viszont meglepetéssel szolgált: 

- Pedig mindig maga készítette az uzsonnáját.