dailykohn

dailykohn

Schmitt a jelöltem és fő fekvő támaszom

Schmitt Pál az én államfőjelöltem és egyben legfőbb fekvő támaszom. Olvasom a Nógrádi Naplóban a tudósítást a sportoló roadshowjáról...

Schmitt Pál az én államfőjelöltem és egyben legfőbb fekvő támaszom.

Olvasom a Nógrádi Naplóban a tudósítást a sportoló roadshowjáról, amit a kétharmados mindentvisz frakciónál abszolvált, ahova a lap szerint az egyik képviselő turistahátizsákban érkezett (nyilván a focivébére utaztában), mások pedig meg sem jelentek. De, írják, így is nagyszerű volt a hangulat, Schmitt Pál - aki örülhet, hogy nem  lett belőle budapesti főpolgármester, mert akkor most rághatná a körmét Demszky helyett és szóba sem jöhetett volna, hogy Orbán Viktor alias Szilágyi Erzsébet levélben ajánlja egyenesen Neszebárból a lezsír frakciónak az ő Jolly Joker államfőjelöltjeként -, elemében volt és csupa Lúdas Matyiba és ideillő poént sütött el.

Pl. hogy ő nem lesz akadálya sem a kormányzásnak, sem az alkotmányozásnak. Pedig ettől tartottam a legjobban.

Meg pl., hogy szerinte az alkotmányozás az olyan, mint a vérszerződés. Örülök, hogy nyomatásban láttam ezt, mert megromlott a hallásom, és lefogadom, hogy ha rádióhírben találkozom ezzel a szöveggel, vérfertőzésnek hallom  el. Merthogy ahogy elnézem, a Vitykáék postrevolicionárius  alkotmányozása inkább ebbe az irányba mutat. Az ÁNTSZ azért megvizsgálhatná, a HIV-fertőzésveszélyre való tekintettel ezt a vérszerződéses alkotmányozást, nehogy annál is nagyobb baj legyen belőle. Olvasom, hogy a vérszerződésbe is sokan belehaltak, tudniillik a vérmérgezés következtében, de az AIDS sokkal veszélyesebb. Nehogy aztán erre menjen rá a kétharmad. Én minden esetre be fogom oltatni magam, für alle Fälle.

Azt is mondta Schmitt, hogy családias valaminek képzeli el az államfői izét, meg, hogy mindig nyitva lesz a Sándor palota mindenki előtt. Ezt azért majd kipróbálom, mondjuk Dr. Nol társaságában, és beszámolok róla, hogy milyen az elnöki pogácsa.Attól tartok, persze, hogy ha Schmitt tényleg meghirdeti a nyitott kapuk politikáját, hivatala olyan lesz, mint a Lenin-mauzóleum: télen-nyáron végeláthatatlan sorok kígyóznak előtte, hogy láthassák a  híres múmiát.

Tetszett az is, hogy a jelölt, akinek megválasztásáért drukkolok, a magyar nyelv micsodáját kiemelten fontosnak tartja, mert szerinte az emberek nem tudnak helyes írni és olvasni és beszélni magyar. Ebben lehet némi igazság, mert különben már szóvá tették volna, hogy Schmitt Pálnak sem az anyanyelv az erőssége. Azt is mondhatnánk, hogy az ő személyében Grétsy László és Lőrincze Lajos szelleme vonulhat be végre a Várbeli hivatalba. És mivel Schmitt nem kíván akadékoskodni a kormánnyal és a pecsételő törvényhozással, lesz is bőven ideje a nyelvőri feladatok ellátására, úgyhogy pl. az amúgy is túlterhelt magyartanárok nyugodtan felküldhetik majd a hülye gyerekek olvashatatlan fogalmazványait a S-palotába kijavítandó.

Bevallom, engem elsősorban azzal győzött meg alkalmasságáról a Schmitt, aki - meglássátok - ripsz-ropsz a magyarok Palibá'-ja lesz, hogy elárulta: naponta negyven fekvőtámaszt bír lenyomni, de őszre meglesz az ötven.

Ez tehát a számomra az új alkalmassági mutatószám: a fekvőtámasz. Aki mondjuk csak egyet tud megcsinálni, annál Schmitt most negyvenszer jobb államfőjelölt, és ha nem javít teljesítményén, ötvenszer gyengébb államfő lenne belőle az őszön, mint az ex-olimpikonunkból. Én különben nem tudom, hogy hány fekvőtámaszt tudnék megcsinálni, mert az ortopéd orvosom azt mondta, hogy kifejezetten egészségtelen gyakorlat, meg ne próbálkozzak vele, inkább blogoljak. Persze ezt akkor tanácsolta, amikor  még nem lehetett tudni, hogy  mostantól a bloggerekkel is úgy bánnak el, mint anno az  amerikai rokonokkal, ha hazalátogattak: be kell jelentkezniük a KEOK jogutódjánál, ha poénkodni támad kedvük egy vicclapba illő államfőjelölés/jelölt apropóján.

Úgyhogy azon már nem is merek viccelődni, hogy Semjén Zsolt, a magyar nép erkölcsügyi felelőse, miniszterelnök-helyettes Schmitt Pált azért tartja alkalmasnak az államfői tisztre, mert naponta olvassa az evangéliumot, plebejus és ... a harmadikat elfelejtettem, de az is nyilván döntő jelentőségű a nevezett közjogi funkció betöltéséhez.

Szegény Magyarország!


2010.06.28 00:06

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.