Online emlékmű a hagyományos médiának
- Hallottad, hogy egy kanadai webmarketinges cég virtuális emlékművet állított a világhálón a hagyományos médiának?
- Mi van - kérdez vissza Grün, aki hagyományosan nem olvas semmit, de csak e vicc kedvéért, mert amúgy 1 könyvmoly.
- Az van, magyarázza erre Kohn, hogy egy Dialect nevű kanadai marketingcég már gyászolja a nyomtatott sajtót, de a hagyományos rádiót, tévét is, ám mivel szeretik, illetve szerették, elhatározták, hogy emlékművet állítanak neki.
- Kinek?
- Hogyhogy kinek?
- Úgyhogy. Az Egon Ervin Kischnek? Vagy a Pulitzernek? A Lederernek? Nem ők a hagyományos sajtó?
- Hogy jön ide a Lederer?
- Úgy, hogy nagy újságíró volt.
- Meghalt az Izsák? Ugye most viccelsz?
- Jiri. Prága,hatvannyolc, kétezer szó. Semmi?
- Ja ő. Őt nem ismerem.
- De még mindig nem világos, hogy miért állítanak emlékművel a Léderernek a kanadai zsidók.
- Honnan veszed, hogy zsidók?
- Kisch, Pulitzer, Lederer ...
- Nem nekik állítanak emlékművet, hanem a lassan eltűnő, kihaló hagyományos médiának.
- Vagy úgy?! És hogy fog ez kinézni? Gondolom, egy stilizált nyomópapírtekercsen, mint szobortalapzaton áll kardként kihúzott tollal Vörös T. Károly talpig bronzban.
- Miért pont Vörösté?
- Nem azt mondtad, hogy azok a kanadaiak felállították az ismeretlen újságíró szobrát?
- Ki nem ejtettem a számon, hogy ismeretlen újságíró vagy szobor.
- Na ugye.
- Mi az, hogy na ugye?
- Na ugye, hogy akkor a Léderernek állítanak emlékművet a kanadai zsidók.
- Feladom!- Jó, add fel, de ajánlottan, úgy a biztos.
- Micsoda?
- Ajánlott vagy még inkább tértivevényes. Csak úgy érdemes valamit feladni, különben soha nem érkezik meg.
- Figyelj Grün! Érdekel téged egyáltalán ez a történet a kanadai emlékműről?
- Hát persze, hogy érdekel. Csupa fül vagyok.
- Akkor kezdem előlről.
- Az jó lesz.
- Hagyományos média NyB - ez a neve a szájtnak.
- Mi az, hogy NyB?
- Nyugodj Békében!
- Ez jó, ez szellemes.
- El sem hiszem, hogy valami tetszik neked.
- Pedig hit nélkül manapság nem jut messzire az ember.
- És ez most hogy jön ide?
- Micsoda?
- A hit.
- Hát nem most mondtad, hogy el sem hiszed?
- Jó, elhiszem. Folytathatom?
- Ki se nyitom a szám.
- Na szóval, az oldalon kizárólag linkek találhatók.
- Ezt mondanod sem kellett volna.
- Mit?
- Hát, hogy minden újságíró link.
- Te hülye vagy.
- Te is. De ez nem újság! Mi van a linkekkel?
- Hyperlinkek.
- Hű barétom! Persze gondolhattam volna, hogy szimpla linkségekkel nem lehet bekerülni az újságírók pantheonjába még Kanadában sem.
- Csak azért is befejezem.
- Nem kell sietni. Ráérek. És tudtommal te se sietsz.
- Tehát olyan hírek hivatkozásait gyűjtik csokorba az oldalon, amelyek lapbezárásokról, leépítésekről, újságírók kirúgásáról szólnak.
- Én is benne vagyok?
- Nem hiszem.
- És a Para-Kovács?
- Ő sem.
- Csak a Kisch, a Pulitzer meg a Lederer?
- Ezt te mondtad.
- Tényleg. De mi ebben a vicc?
- Gondolom az, hogy az emlékmű készítői azt állítják magukról, hogy kedvelik a hagyományos médiát, és közben máris készítik az emlékművét, ráadásul pont abban a médiumban, amely a nyomtatott sajtó sírásója.
- Na ha hazaérek, ezt megnézem magamnak. Viszek egy szál virágot.
- Jó ötlet.
