Szabadon közölhető, nyomtatható, honlapra tehető

******************************************

Zsi-dó-ré-mi-fá

Magyarországon a sok évtizedes diktatúra és kulturális elhallgattatás után féktelen liberalizmus tombol. A korábban betiltott vagy elferdített ünnepeket ma szabadon lehetne ünnepelni, azonban a háttérhatalom más módon gondoskodik ezek meggyalázásáról. A bőséges bizonyítékokból elég csak a legegyszerűbb példákat idézni: nem csak augusztus 20-a nem múlhat el nagyobb botrány nélkül, de volt már kolbászfesztivál október 23-án, október 6-án győzelmi dalt zengett a Zöld-foki szigetek mezítlábas dívája, máskor és máshol Lagzi Lajcsi. Debrecenben a főtéren egész évben idegen karácsonyi dalt csilingel a zenélő óra. Fül kellene a halláshoz, szem a látáshoz… A mai magyar kulturális élet működése ezen egyetlen utóbbi példán is szemléletesen összefoglalható: Debrecenben, az egykor tiszta fejű cívis polgárok városában (mondták a magyarság fővárosának is) mára a főtér nemzetközi, liberális igények szerint épült át, ahol mindennapos az üzletvilág tobzódása, autóvásárok a Nagytemplom lépcsőjén, pulykafesztivál a műkövön. A látható giccsparádé csúcsa pedig a zenélő óra, ami a tikkasztó hőségben is a Jingle bell-t zengi... Ez pedig a legnagyobb keresztény ünnep jelentőségének elhomályosítása, de a lényeg rövidebben is kimondható. NEM magyar zene szól Debrecenben. A Bánk bánt idézve: „Idegenek húzzák a talpalávalót”. Tovább pontosítva, idegenek húzatják, a magyar meg csak játszik, játszik…

Ehhez a gondolatsorhoz kapcsolódott az a múlt heti esemény, amikor ugyanitt a botrányos Kis magyar pornográfia kiállítás mellett megnyílt a Messiások című tárlat. Pornó a földszinten, Jézus és a megváltás gyalázatos környezetben az emeleten, aminek még további elemzése következik. Addig is tényként írható le: a Messiásoknak, a népbutításnak országos reklámja van, ami megjelent számos ingyenes műsorfüzetben, a nagyvárosok és országutak óriásplakátjain, hírcsatornákon. 3000 forintos belépő a kultúrbotrányra…, amiből persze a kigondolói nagy bevételt remélnek. Eddig csak a ráfordítások rúgnak milliókra, amiből a legolcsóbb a Gulyás Gábor igazgató autójára festett guruló reklám. A kiállítás első hete után hivatalosan már a tízezredik látogatót ünneplik, természetesen ajándékkal és újabb sajtóreklámmal. Mert eddig sem a város, sem az egyetem, de az egyház sem tiltakozott az ünneprontás és a megrontás ellen.

Ugyanígy halad előre az az eseménysor, ami az Európa Kulturális fővárosa fedőnevet viseli, és 2010-ben Pécs lesz ennek az egyik haszonélvezője. Az eddig is botrányokkal kísért hazai eseményeket és a pécsi beruházások hátteréről kialakult véleményt most monumentális zenei rendezvényekkel kívánják áthangolni. Ennek jegyében került sor Mahler VIII. szimfóniájának látványos bemutatójára a székesegyház előtti téren, egybekötve a pécsi egyházmegye megalakításának 1000 éves évfordulójával. A Duna Televízió jóvoltából ezt ország-világ is láthatta, de ugyanez a közvetítés egyúttal a most következendő gondolatok valóságtartalmának is lehet igazolója. Eddig senki nem tette fel a kérdést: Miért Mahler? Egy ezeréves (millenniumi) magyar egyházi évfordulót miért  Mahlerrel kellett ünnepelni? A zenei élvezet mellett a látvány fokozásához egyébként a térről még az ott lévő Szepessy Ignác püspök szobrát is el kellett távolítani, ide került ugyanis a (korábban Lagzi Lajcsi) színpad. A püspök tehát útban volt fizikailag, de ennél fontosabb, hogy egy keresztény püspökszobor volt útban egy európai, szabadkőműves ünnepen. Olyan ez, mintha Kossuth szobrát kellene eltávolítani egy március 15-i ünnepség színteréről, mert éppen az a nemkívánatos. Ami pedig Mahlert illeti, a kiváló osztrák zeneszerző érdemeit nem csökkenti annak kimondása, hogy a VIII. szimfóniája nem egy sikerdarab, sok más jelzőt is lehetne rá mondani, de maradjunk a tényeknél. Az egyébként is nagy erőfeszítést igénylő Mahler szimfóniák előadása közül éppen e nyolcadikhoz kell a legnagyobb apparátus, aminek köszönhető a részben gúnyos „ezrek szimfóniája” ragadvány-elnevezése is. Korunk kulturpolitikája talán a mindenkihez, ezrekhez szóló jellegére is utalhat ezzel, azonban a sok és hatalmas nem jelent törvényszerűen minőséget is. A mű még szimfóniának sem igazán szimfónia, inkább énekes oratórium, de ami ennél fontosabb: nem keresztény indíttatású, nem egyházzenei mű! Megtévesztő a gregorián himnuszra épülő kezdet, a mondandót azonban a második tétel, Goethe Faustjának zárójelenete hordozza. Egyikben sem esik szó Jézus Krisztusról, az eredeti költemény a Szentháromság harmadikjáról, a Szentlélekről szól. A szakirodalom szerint Mahler eredetileg egy töredékes, romlott verziót zenésített meg, a kihagyott szövegeket később illesztette be a zenekari közjátékokba, megbontva ezzel az egyes szavak értelmi összefüggéseit. Mindkét tételben szó esik a Teremtőről, az akarásról, a szeretet hatalmáról, mindezek a szabadkőműves szóhasználat bizonyítékai. Goethe és az egyházzene? Olyan kapcsolat ez, mint amikor a tudomány a felvilágosodást szeretné párosítani a kereszténységgel! Ez két évszázada zajlik, a folyamatot szabadkőművességnek hívják. Goethe példáját egy másik, nem idézett oldalról lehet megérteni, ahogyan a papokról ír: „Ó, a papok de csilingelnek! Nagy gondja szivüknek,/ hogy ledarálja a nép nap nap után az imát!/ Rossz szót sem róluk! Tudják, mire vágyik az ember;/ mert aki jól él, mind ezt teszi nap nap után!” Félretéve a zenei elemzést: a Pécsi Egyházmegye születésének 1000. évfordulóját nem magyar egyházzenével kellett ünnepelni (amire Liszttől Kodályig számos lehetőség lett volna) hanem az osztrák zsidó Mahlernek az alkalomhoz nem illő zenéjével. Így érthető meg igazán, hogy miért kellett a püspök szobrának is eltűnnie a térről, mert nem elsősorban a hatalmas színpad és nézőtér igénye miatt... A nagyérdemű közönség pedig egyértelmű tájékoztatást kapott arról is, hogy mikor nem kell tapsolnia és mikor lehet… Megmondják, hogy mit, mikor és hogyan.

A tényekből további következtetések is levonhatók: a fentiekkel nem csak a korábban ünnepelt ezeréves magyar kereszténység kerül a süllyesztőbe, nem csak a magyar kultúra elnyomásának bizonyítéka az „Ezrek szimfóniája” az ezeréves ünnepségen, hanem ez egész Európa kereszténységének kétségbevonása. Így lehet Magyarországról Európára látni, ahol ma  - a zene nyelvén szólva - a magyar Kodály módszert próbálják nemzetközire cserélni. Így lesz a dó-ré-mi-fá-szó ötfokú skálából zsi-dó-ré-mi-fá, ami akkordban együtt ZSIDÓRÉM-ként szól. Rémséges zsidó, liberális, szabadkőműves világ, amihez a becsapottak tapsolnak, az egyház pedig hallgat.

Dr. Nagy Attila

orvos, közíró