Vizsgálják az ácsi roma polgármester igazoltatását

Vizsgálatot indított a rendőrség, miután csütörtökön ok nélkül, pusztán etnikai hovatartozása miatt igazoltatták Lakatos Bélát, Ács polgármesterét.

Közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja a rendőrség a polgármester igazoltatását – írja az Index.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Lakatos épp ebédelni indult csütörtökön, amikor elhajtott egy rendőrautó mellett. A járőrök utánamentek, majd igazoltatták. Az egyik rendőr a kocsi felé sétálva odaszólt a másiknak, „kisebbségi" vezeti az autót, a rádiójukból pedig visszajelzést is kaptak: „Kisebbségi igazoltatása van folyamatban" – hallotta Lakatos.

A fideszes városvezető reméli, hogy az eset után nagyobb figyelem irányul arra, hogy a rendőrség vidéken gyakrabban igazoltatja és bünteti a cigány származású állampolgárokat. 

Az ORFK pénteken közleményben tudatta, hogy a Készenléti Rendőrség rendészeti igazgatója rendőri intézkedés elleni panasznak minősítette a megjelenteket, és eljárást indított. Lakatos pénteken elmondta, a készenlétisek egyik alezredesének tájékoztatása szerint jövő hét szerdán hallgatják meg a rendőröket, akik igazoltatták őt.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.