Rossz polgármesterbe kötöttek bele a győri rendőrök

„Kisebbségi vezeti az autót” - kezdte Lakatos Béla ácsi polgármester igazoltatását az egyik rendőr, aki különösebb ok nélkül állította meg a kocsit, majd erősítést hívott.

A polgármester csütörtökön délben indult el a hivatalból. Mint az Indexnek elmondta, be volt kötve, ezért nem is értette, miért fordul utána villogóval az a rendőrautó, amely korábban elhaladt mellette. Miután megállt, az egyik rendőr a kocsi felé sétálva odaszólt a másiknak, „kisebbségi” vezeti az autót, a rádiójukból pedig visszajelzést is kaptak: „Kisebbségi igazoltatása van folyamatban” – hallotta Lakatos.

Fotó: Kurucz Árpád / Népszabadság

Az ácsi polgármester felháborítónak nevezte az intézkedést, mire a járőrök erősítést hívtak, mondván a kocsiban ülő férfi nem hajlandó együttműködni velük. Nem sokkal később már öten álltak Lakatos körül, akit egyikük sem ismert fel.

„Amikor odaadtam a papírjaimat, lehervadt a mosoly az arcukról, és mondták, hogy minden rendben van. Én pedig azt, hogy kérem az azonosítójukat, mert feljelentem őket” - mondja a fideszes városvezető, akit elengedtek, miután megállapították, hogy semmilyen szabálytalanságot nem követett el.

Lakatos megtudta, hogy Győrből érkező készenléti rendőrök állították meg és már beszélt is az ügyeletes parancsnokkal, aki felvette a jegyzőkönyvet.

A politikus tavaly felfüggesztette a tagságát a Fideszben, tiltakozásul a kormány romapolitikája és a nemzetiségi listás szavazás diszkriminatív jellege miatt. Lapunk ezután interjút is készített vele.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.