Kivizsgálják, miért érkezett későn a mentő a haldoklóhoz

Az Országos Mentőszolgálat vizsgálatot indított Kovács Istvánné halála ügyében. Az asszony a férje karjai közt halt meg múlt szerdán hajnalban. Az esetkocsi a harmadik segélyhívás után indult csak el.

Ahogy azt a Délmagyar cikke nyomán tegnap a nol.hu is megírta, tragikus körülmények közt elhunyt egy 74 éves asszony a szegedi Lomnici utcában. Kovács Istvánné Anna nem sokkal hajnali fél kettő előtt rosszul lett, ezért a férje kihívta hozzá a mentőket.

Miközben az asszony egyre rosszabbul lett, a férj még kétszer telefonált a mentőknek, de mire az esetkocsi 1 óra 50-re megérkezett, Annán már nem lehetett segíteni. Egyelőre tisztázatlan okokból a mentő csak a harmadik segélyhívást követően indult el az idős párhoz.

Az ügyben az Országos Mentőszolgálat vizsgálatot indított. Ez kiterjed a segélyhívás fogadására, a telefonbeszélgetések során kapott információkra és az azok alapján tett intézkedésekre is – írta kedden a Délmagyar.

Anna asszony a családja szerint jó egészségi állapotnak örvendett, igaz, épp a tragédia napján járt torokfájás és bal vállának, illetve kezének fájdalma miatt a körzeti orvosnál. Kovács Istvánné beutalót kapott a kardiológiára, majd hazament és lepihent. Panaszai estére olyan súlyosak lettek, hogy fájdalomcsillapító bevétele után sem volt képes felállni és felöltözni, hogy saját lábán menjen be a kórházba.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.