Kártérítés és a jegy ára: ezeket kaphatják a reptéren feltartóztatott romák

Nem csupán a jegy árát kaphatják vissza azok a romák, akiket Ferihegyen nem engedtek fel a Torontóba tartó gépre, hanem akár még kártérítésre is igényt tarthatnak – hangsúlyozta Lukács Gábor, Kanadában élő jogvédő.

Dancs Mihály, a Roma Polgárjogi Mozgalom miskolci elnöke a múlt héten számolt be arról a Népszabadságnak, hogy roma családokat nem engedtek felszállni a Kanadába induló járatra Budapesten. Pedig érvényes jegyük és úti okmányuk volt, többségük még meghívólevéllel is rendelkezett. Elmondása szerint a romák rokonlátogatóba szerettek volna Kanadába utazni turistaként. A polgárjogi szervezetet hét-nyolc család kereste meg, Dancs Mihály azonban ennél jóval több esetről tud. A romáknak a fejenként 180-200 ezer forintba kerülő jegy árát sem térítik vissza.

Több helyről azt közölték lapunkkal, hogy ilyenkor nem a repülőtér vagy a légitársaság alkalmazottai, hanem az adott ország bevándorlási hivatalának munkatársai jogosultak intézkedni. Néhány perc és néhány kérdés elég ahhoz, hogy jó eséllyel kiszűrjék, ki az, aki nem turistaként szeretne a tengerentúlra utazni.

A kanadai repterekről is visszafordíthatják a beutazót
A kanadai repterekről is visszafordíthatják a beutazót
Christinne Muschi / Reuters

Cikkünk nyomán kereste meg lapunkat Lukács Gábor, a kanadai Halifaxban élő magyar származású jogvédő. Az elmúlt hét évben – mint mondja – 26 ügyben látta el utasok kollektív jogainak képviseletét a Kanadai Közlekedési Hatóságnál, és ebből 24-et megnyert. Lukács Gábor arról tájékoztatott, hogy a légügyi szakember nyilatkozatával szemben a valóság az: a kanadai hatóságok csak Kanada, illetve a kanadai nagykövetség területén járhatnak el.

Magyar felségterületen – a diplomatákat leszámítva – ugyanolyan turistáknak számítanak, mint bármely más külföldi. Budapesten – folytatta – a légitársaság maga dönt arról, hogy kit enged fel a repülőjére, és kit nem. Az alapelv az, hogy a kanadai hatóságok tanácsot adnak a légitársaságnak, de nem tiltják meg az utas fuvarozását.

A budapesti kanadai nagykövetség Lukács Gábor szerint hivatalos nyilatkozatban is megerősítette, hogy „nem a kanadai hatóságok tagadják meg a kiutazást, a végleges döntést a légitársaságok hozzák meg”, továbbá „a légitársaságé a végső döntés, hogy az utast felengedi-e a gépére, vagy sem”. A kanadai jogvédő ez alapján egyértelműnek tartja, hogy a légitársaságnak vissza kell térítenie a repülőjegy árát. Sőt: egy uniós rendelet alapján az utasok fejenként 600 eurós kártérítésre is jogosultak.

Dancs Mihály lapunknak elmondta, hogy a romák nem hagyják annyiban. A családokat képviselő Roma Polgárjogi Mozgalom és a NEKI (Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda) szintén egy uniós jogszabályra hivatkozva a jegyek árának visszafizetését kéri a légitársaságtól.

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.