Üres körzetek várják az orvosaikat

Még egy hétig adhatják postára az üres háziorvosi körzetbe, illetve a praxisvásárlásra készülők pályázataikat – adta hírül az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) csütörtökön.

Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár a Népszabadságnak a hét eleji interjújában azt mondta: a jövőben a gyógyítás súlypontját a háziorvosokhoz helyezné, és ehhez a kormányzat hamarosan elismerést, kompetenciát, jövőképet és finanszírozást is kíván adni.

Összesen 750 millió forint „extrapénzt” oszthat szét a kormány
Összesen 750 millió forint „extrapénzt” oszthat szét a kormány
Teknős Miklós / Népszabadság

Ha a meghirdetett pályázatra lesz elég jelentkező, összesen 750 millió forint „extrapénzt” oszthat szét a kormány a háziorvosok között. Az összeg nagyobb hányadára, 500 millió forintra azok pályázhatnak, akik vállalják, hogy tartósan betöltetlen körzetekbe mennek gyógyítani, míg a maradék 250 millióból a praxisjog vásárlókat támogatják. A mintegy 6000 körzetben dolgozó háziorvosok harmada nyugdíjközeli vagy már nyugdíjas. Ahhoz, hogy az érintettek ki tudjanak lépni a rendszerből, tisztes áron el tudják adni a praxisaikat, az említett 250 millióval hozná helyzetbe a kormányzat a fiatal orvosokat.

Jelenleg 238 tartósan betöltetlen körzet van, ebből 100-110 helyen több mint egy éve nincs állandó orvos. Az ilyen helyekre pályázók 6-10 millió forint vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek, amennyiben vállalják, hogy legalább 4 évig az adott praxisban dolgoznak. A támogatás célja, hogy a legalább egy éve betöltetlen körzetekben ösztönözze az orvosok letelepedését. Az elnyert támogatás szabad felhasználású: a háziorvos többek között vásárolhat az elnyert összegből lakást, házat, autót, de akár visszafizetheti a korábban felvett diákhitelét is.

A betöltetlen praxisok piacképességének erősítésére tavaly is 500 milliót ajánlott a kormányzat. Abból az összegből 413 milliót sikerült kifizetni a beérkezett pályázatokra, akkor 38 körzetnek lett állandó orvosa.

Az OEP adatai szerint eddig 43 pályázat érkezett a hivatalhoz, melyből 29 praxisvásárláshoz kért támogatás, és tizennégyen az üres körzetekre jelentkeztek. A legtöbb orvos nélküli település a keleti országrészben van, így például Borsod megyében 40 faluban nincs állandó gyógyító, Békésben 23 körzet üres, Jász-Nagykun-Szolnok megyében 19, Szabolcsban 16. Az erről a térképről is látszik, hogy a szegény, rossz infrastruktúrájú országrészek a legkevésbé vonzóak az orvosoknak.  

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.