Két kampányban is átadták, de még mindig nincs kész

A múlt héten már másodszor adták át a felújított Várkert Bazárt. Az áprilisi választás elé időzített első avatás után öt nappal le is zárták a területet, és folytatódtak a munkálatok. Aki azt hitte, mostanra már tényleg elkészült a mű, nagyot tévedett: ismét állnak a kordonok.

Azt a múlt pénteki átadáskor is lehetett látni, hogy a Várkert Bazár második avatására is maradtak bőven foghíjak. Néhol szó szerint, az utca burkolatául szolgáló térkövezés például órási hézagokkal, nyilvánvalóan ideiglenes megoldásként került a helyére. Az Index egyik fotóján az is látható volt, hogy a már elkészültnek nyilvánított részeken is vannak problémák: a kerékpárúton például konkrétan életveszélyes méretű hasadékok, illesztési hézagok húzódnak.

Az átadást celebráló politikusok – Tarlós István főpolgármester, L. Simon László államtitkár és Nagy Gábor Tamás kerületi polgármester – is érezték, hogy felvethet kérdéseket egy félkész projekt kétszeri avatása, így igyekeztek elébe menni a kritikának. Beszédeikben, sajtónak adott nyilatkozataikban "ünneprontónak", "örök fanyalgóknak" nevezték azokat, akik esetleg meg merészelik kérdőjelezni a kampányidőszakokban immár rendszeresen megtartott ünnepség értelmét.

A kedd reggeli állapotok a már kétszer átadott területen
Kovács Klára / Népszabadság

A környéken járó munkatársunk kedden reggel azonban új – bár a fentiek fényében nem is annyira meglepő – fejleményről számolt be. A Várkert Bazár területét ismét kordonok kerítik el, a területet ellepték a munkások, akik felszedik a sebtében lerakott térkövezést, hogy ismét, remélhetőleg immár véglegesen lefektessék azt. Az utcán zúgnak a betonkeverők, sóderhalmokat mozgatnak a munkagépek, zajlik a munka – ami egy újabb, még ünnepélyesebb átadás lehetőségét vetíti előre.

Autóval nem is lehet behajtani a Lánchíd utcába, de igazából gyalogosan is csak nehezen járható. A Döbrentei utca felől háborús állapotokat találni, a Várkert Kaszinó és a Várkert Bazár déli palotái között elhaladó utcaszakaszon nincs lerakva a kockakő, a serényen forgolódó munkagépek elől félrehúzódva, sárban taposva tud csak végigmenni, aki erről közelítené meg a Várkert Bazárt.

Kovács Klára / Népszabadság

Az I. kerületi önkormányzat tájékoztatása szerint műszaki átadás zajlik. A világon azonban nem igen láttak még olyan projektet, amelyet utcabállal, a kormányzópárt frakcióvezetőjének, kormánybiztosának győzelmi jelentésszerű beszédével felavattak, majd ezt követően kezdik meg a műszaki átadást, amely lényegében még csak nem is műszaki átadás, hanem az építkezés lázas folytatása. Arcátlan becsapása zajlik itt a közvéleménynek, üres kampányszínjáték a többségében vidéken élő kormányszavazók felé, akik az átadási ceremónia után néhány nappal úgysem fognak elsétálni a Lánchíd utcába és nem fogják megtudni, mi az igazság ezzel a patyomkinprojekttel.

A Várkert Bazárba bejutottunk, a kert lényegében járható, az új mozgólépcső működik, a várpalotába vivő lift viszont nem. A sétautak vége több helyen eldolgozatlan, a Sándor Móric lépcsőhöz kivezető sétaút végéről például hiányzik a burkolat – igaz a lépcsőt is még csak most építik. A kert alatti mélygarázs nem nyílt meg. Sőt, a kormányközeli CBA-nak kiadott elegáns bazársori üzletekben sincs még nyitva a prémiumközért. Vendéglátóhelyek, cukrászdák még pályáztatva sincsenek. Pályázatra nyilván nem is lesz szükség.

A kiállítások viszont látogathatók, az északi testőrpalotában 2400 forintért, a dél felőli palotákban, amelyeket egyébként az építkezés miatt csak gumicsizmában ajánlatos megközelíteni, 1000 forintért.

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.