Újabb 'megfigyelési ügyről' ír a Heti Válasz

„Ovi" és „Bajusz" nevű mappákba mentette a vélhetően Orbán Viktorról és Kövér Lászlóról szóló adatsorokat az egyik volt titkosszolgálati vezető a Heti Válasz értesülései szerint.

Legalább négy olyan ügyben nyomoz a katonai ügyészség, amely a Gyurcsány-korszak titkosszolgálati elitjét érinti. A kémsztori és az Egymásért-botrány mellett további két megfigyelési eset miatt is eljárás folyik. Az egyik Orbán Viktorig, illetve szűk családjáig ér - írja a holnap utcára kerülő Heti Válasz.

A Heti Válasz honlapján megjelent előzetes szerint a nemzetbiztonsági bizottság volt tagjait - köztük a jelenlegi elnök Vadai Ágnest - érintő minapi tanúmeghallgatások után tévesen terjedt el a sajtóban, hogy az UD Zrt. ügye miatt faggatták a képviselőket. A hetilap értesülése szerint az eljárás egy olyan, ismeretlen tettes elleni feljelentés folyamodványa, amely a Bajnai Gordon által kinevezett - és az Alkotmányvédelmi Hivatallá átkeresztelt NBH-t azóta irányító - Balajti Lászlótól származik. Az ok, hogy a szervezet számítógépein több olyan telefonbeszélgetés-, híváslista- és cellainformáció-elemzés maradt vissza, amely parlamenti politikusokat érint. A  hetilap információja szerint az egyik volt NBH-s felsővezető „Ovi" és „Bajusz" nevű mappákba mentette a vélhetően Orbán Viktorról és Kövér Lászlóról szóló adatsorokat - és arra is utalnak jelek, hogy az őszödi beszéd 2006-os kiszivárgását követő fideszes egyeztetésekről szintén keletkezett „nyom" a szolgálatoknál.

A hetilap honlapján olvasható összefoglaló szerint, ha olyasvalakitől került a hanganyag az akkori ellenzék valamely potentátjához, akit eleve figyelt a nemzetbiztonság, akkor legálisan is keletkezhettek „mellékes" feljegyzések egy-egy fideszesről. Márpedig létezett olyan NBH-célszemély, akit összefüggésbe hoztak az Őszöd-terjesztéssel: a három évvel később egy bolíviai kommandós akcióban kivégzett magyar újságíró, Rózsa-Flores Eduardó. Az viszont már a Heti Válasz értesülései szerint a mostani nyomozás tárgya, hogy kik és milyen célból tették fel a Rózsa-Flores megfigyeléséhez, ellenőrzéséhez szükséges telefonlistára a Fidesz egyik központi számát, illetve Orbán Viktor egyik családtagjának mobilelérhetőségét.

A Magyar Nemzet csütörtöki számában azt írja, hogy a bizonyítékok Balajti László hivatali elődjének, Laborc Sándornak a hivatali laptopjáról kerülhettek elő, amelyet a tábornok még a hivatali ideje alatt egy jobbra cserélt. A számítógépek későbbi átvizsgálásakor is találhattak politikusok megfigyelésére utaló információkat. A lap értesülései szerint a szóban forgó telefonszámot a miniszterelnök egyik gyermeke használhatta.

A katonai ügyészség előtt lévő másik három téma az UD Zrt. sorsát megpecsételő úgynevezett hackerügy, az Egymásért-csempészalapítvány csalássorozata, illetve a hazugságvizsgálatos kémbotrány. A Heti Válasz szerint ezekben az ügyekben "újra és újra megjelenik az orosz érdek".

Az újabb megfigyelési ügy két állítólagos célszemélye: Orbán Viktor (mappanév: Ovi) és Kövér László (Bajusz)
Reviczky Zsolt 2011.04.11. Digitális 2011. április 11. Parlament, Országgyűlés. Orbán Viktor, Lázár János és Kövér László (Fidesz). Fotó: Reviczky Zsolt
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.