Úgy tűnik, hogy Bayer antiszemitizmusa is példaértékű a magyar állam számára

„Számos nemzeti ügy feltárása, illetve képviselete terén, különösen a GULAG rabtelepein fogvatartottak sorsának és az erdélyi magyarság életének hiteles és méltó bemutatása, példaértékű újságírói tevékenysége elismeréseként Bayer Zsolt író, újságíró, szerkesztő, a Magyar Hírlap munkatársa részére" – hangzik legalábbis az az indoklás, amely a Magyar Közlönyben jelent meg hétfőn.

Ez alapján talán levonhatjuk a következtetést, hogy a Magyar Hírlap publicistájának szellemi ámokfutása, tendenciózusan gyűlöletkeltő, sokszor bornírt szitkozódásba torkolló írásai példaértékűnek számítanak az Orbán-kormány számára. Így alighanem Az a 2006-os  publicisztikája is, amelyet még a Magyar Nemzet munkatársaként írt 2006-ban, és amelynek ez egyik részlete így hangzik: „Bárki, aki ebben az országban elgázol egy cigány gyereket, akkor cselekszik helyesen, ha eszébe sem jut megállni. Cigány gyerek elgázolása esetén tapossunk bele a gázba.”

És ki tudja, példaértékű Bayernek az a két évvel később, 2008-ban megjelent írása is, amely már a Magyar Hírlapban jelent meg: „1967-ben a pesti zsidó újságírók még Izraelt gyalázták. Ugyanezek a pesti zsidó újságírók ma az arabokat gyalázzák. Meg a Fideszt. Meg bennünket. Mert jobban gyűlölnek bennünket, mint mi őket. Ők a mi indok-zsidóink - értsd: a puszta létezésük indokolja az antiszemitizmust….” Emiatt az írása miatt magyar közéleti személyiségek sora fordult petícióval Széles Gáborhoz, a Magyar Hírlap tulajdonosához. 

A hasonló kiszólásokból készített szemlénket ide kattintva olvashatják el.

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.