UD Zrt.-ügy: újabb MSZP-s gyanúsított

Gyanúsítottként hallgatta ki Tóth Károlyt, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának egykori MSZP-s alelnökét a Központi Nyomozó Főügyészség kedden az UD Zrt. ügyében.

Fazekas Géza, a főügyészség szóvivője megerősítette az MTI érdeklődésére a Hír Tv információját, miszerint T. Károlyt hivatalos személyként és felbujtóként elkövetett különleges személyes adattal való visszaéléssel gyanúsítják. A szóvivő hozzátette: a gyanúsított megtagadta a vallomást és panasszal élt a gyanúsítás ellen.
A gyanúsítás alapját képező bűncselekményről a szóvivő a nyomozás érdekeire hivatkozva egyelőre nem beszélt. Emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy az újabb gyanúsítás a második az ügyben.

Június végén az MTI arról számolt be, hogy ismét egy eljárásban vizsgálja Szilvásy György, Dávid Ibolya és Herényi Károly ügyét a Központi Nyomozó Főügyészség az UD Zrt.-üggyel összefüggésben, ám a nyomozásnak továbbra is csak a volt titokminiszter a gyanúsítottja. A főügyészség korábban is egy eljárásban vizsgálódott, de mivel az Országgyűlés a legfőbb ügyész indítványával szemben tavaly októberben nem függesztette fel Dávid Ibolya és Herényi Károly akkori MDF-es parlamenti képviselők mentelmi jogát, az ő ügyüket a Szilvásy György ellen folyamatban levő büntetőeljárástól elkülönítették és megszüntették.

Mivel sem Herényi Károly, sem Dávid Ibolya nem jutott be a 2010. évi országgyűlési választásokon a parlamentbe, a Legfőbb Ügyészség június 10-én a nyomozás folytatása mellett döntött. A Központi Nyomozó Főügyészség - mint az az MTI birtokába került határozatból kiolvasható - "az eljárások tárgyára, valamint az ügyekben szükséges bizonyításra, illetve az ezekben mutatkozó szoros összefüggésekre tekintettel" az alapügy és a folytatni rendelt nyomozás egyesítését tartotta indokoltnak.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.