UD-ügy: pert vesztett Laborc Sándor

Első fokon személyiségi jogi pert vesztett Laborc Sándor volt titkosszolgálati vezető az UD Zrt.-vel szemben a Fővárosi Törvényszéken, közölte a biztonsági cég jogi képviselője.

Futó Barnabás ügyvéd elmondta: a múlt pénteken kihirdetett, nem jogerős ítélet szerint a Gyurcsány-kormány időszakában, az UD Zrt.-ügy kirobbanásakor, 2008 szeptemberében a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) akkori vezetője olyan tartalmú sajtónyilatkozatot tett, amely szerint a céghez köthető egyes bűncselekmények elkövetése.

Az ügyben Laborc Sándor tett feljelentést 2008 szeptemberében lőfegyverrel való visszaélés és más bűncselekmények gyanúja miatt. A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) akkoriban házkutatást tartott hat helyszínen, szervereket, adathordozókat foglalt le, majd magántitok jogosulatlan megismerése, államtitoksértés és számítógépes rendszer feltörése miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.

Akkori kormánypárti politikusok szerint az államszervezetbe polipszerűen behatoló árnyék-titkosszolgálatról volt szó, ám ahogy teltek a hónapok, ezek a büntetőeljárások elhaltak, és idővel távozott miniszteri székéből Szilvásy György csakúgy, mint Laborc Sándor a főigazgatói posztról. A főigazgató akkor arról beszélt, hogy a nyomozás során tapasztalt "anomáliák matt" mondott le. 2009-ben az NNI, illetve az ügyészség megszüntette a nyomozást.

Futó Barnabás hétfőn azt mondta: az UD Zrt. kontra Laborc-ügyben múlt pénteken kihirdetett elsőfokú ítélet szerint nem bizonyította be az alperes a sajtóban általa megfogalmazottakat. A bíróság megállapította a jogsértést, ugyanakkor a kétmilliós kártérítési igényt azzal utasította el, hogy az UD Zrt. és az NBH jogutódja, az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) már megállapodott a kártérítésről. A Belügyminisztérium május elején azt a tájékoztatást adta, hogy az április végén megkötött perbeli egyezség szerint az AH 265 millió forintot fizet 2013 őszéig az UD Zrt.-nek.

A cég 2010 februárjában indította meg az 1,8 milliárd forintos kártérítési pert az NBH és a magyar állam ellen, mert álláspontja szerint folyamatos lejárató kampány folyt ellenük, amelyben valótlan információk kerültek nyilvánosságra, és az NBH, illetve a magyar állam olyan közléseket tett, amelyek alkalmasak voltak a cég társadalmi értékelésének hátrányos befolyásolására.

A két és fél éve kipattant UD Zrt.-ügyben számos másik büntető- és polgári eljárás is indult.

Az UD Zrt.-vel, illetve a megfigyelési üggyel összefüggésben indult büntetőperben a Pesti Központi Kerületi Bíróság néhány hónapja hirdette ki elsőfokú ítéletét, amelyben nem jogerősen felmentette Dávid Ibolya volt MDF-elnököt, párttársát, Herényi Károly egykori frakcióvezetőt, valamint Szilvásy Györgyöt, a Gyurcsány-komány titokminiszterét és Tóth Károly volt szocialista országgyűlési képviselőt az ellenük emelt vádak alól. Az ügyészség fellebbezése folytán az a per a Fővárosi Törvényszéken folytatódik majd.

Időközben több korábbi ellenzéki politikus, illetve az UD Zrt. vezetői is személyiségi jogi pereket indítottak, amelyek közül nem egyet jogerősen is megnyertek, ám az is előfordult, hogy az egyik ilyen eljárásban a Kúria a jogerős döntést megsemmisítve utasította el a Dávid Ibolya elleni keresetet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.