Tüntetés lesz a fajvédők ellen

Mindenképpen lesz demonstráció a fajvédő konferencia ellen péntek délután, a Szabadság téren – tájékoztatták lapunkat a szervezők.
Orbán Viktor miniszterelnök az esemény megakadályozására kérte fel Pintér Sándor belügyminisztert. Jelen állás szerint magánrendezvényként – egyelőre nem ismert helyen – tartják meg az október 3-án kezdődő nemzetközi fajvédő konferenciát.

„A demokráciáért és a szabadságért”, valamint a „Tolerancia” Facebook-csoport ellentüntetést szervez. A kezdeményezés eredetileg Zoltai Andreától ered. Zoltai hangsúlyozta: már az is éppen elég ok a tiltakozásra, hogy vannak olyan külföldi neonácik, akik megfelelő, autentikus helyszínnek gondolják Budapestet. A Szabadság tér az elmúlt hónapok során a civil ellenállás jelképévé vált, és az is marad – tette hozzá.

– Egyrészt nem dőlünk be a kormány hazug színjátékának, másrészt végül mégis megtartják a fajvédő konferenciát. Ez a súlyos téma folyamatosan, sőt egyre erőteljesebben aktuális – indokolta Magyar Fruzsina, a demonstráció egyik szervezője, hogy a miniszterelnök fellépése miért nem tette okafogyottá a tüntetést.

A demonstráció pénteken délután négy órakor, a Szabadság téri megszállási emlékműnél lesz. Felszólal Dési János, Donáth László, Mécs Imre, Molnár Rozália és Parti Nagy Lajos. Közreműködik Bánfalvi Eszter, Zsolnai Júlia és Láng Balázs.
Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.