Tizenegy éves „politikai boszorkányüldözés” ér véget

A bűnpártolással vádolt Tóth József polgármestert első fokon 540 ezer forint pénzbüntetésre ítélték, másodfokon az eljárást megszüntették, harmadfokon jövő szerdán lesz ítélet. Az ügy szálai 2005-ig nyúlnak vissza.

- A vádhatóság szerint hatályon kívül kell helyezni az ítéletet, és új eljárás lefolytatására kell utasítani a másodfokú bíróságot, míg a vádlott és jogi képviselője továbbra is fenntartja azt a véleményét, hogy nem történt bűncselekmény, s meg kell szüntetni az eljárást - hangzott el Tóth József polgári polgármester (DK) büntetőperének mai tárgyalásán a Debreceni Ítélőtáblán.

Mint beszámoltunk róla, a Hajdú-Bihar megyei város polgármestere ellen 2010 szeptemberében (az önkormányzati választás előtt pár héttel) azért indított eljárást a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség, mert a vádhatóság szerint Tóth Józsefnek kötelessége lett volna feljelentést tennie az M3 Kht.-nál még 2005-ben tapasztalt visszaélésekkel kapcsolatban. Akkor ugyanis Tóth Józsefnek – aki akkor a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés szocialista alelnöke volt – tudomására jutott, hogy a megyei önkormányzat által alapított M3 Kht.-nál gazdálkodási és pénzügyi szabálytalanságok történtek, ezért ezekről feljegyzésben tájékoztatta a megyei közgyűlés vezetését.

A törvénytelenségek elkövetőit azóta pénzbüntetésre ítélték, több esetben már jogerős ítéletek is születtek sikkasztás, magánokirat-hamisítás és számviteli rend megsértése miatt. Az eljárás során Tóthot tanúként hallgatták ki, de 2010-ben bűnpártolással gyanúsították meg. Emiatt a politikus az ügyet politikai boszorkányüldözésnek tartja.

Az első fokon eljárt Debreceni Járásbíróság 2014-ben 540 ezer forint pénzbüntetésre ítélte, ám a másodfokon eljárt Debreceni Törvényszék 2015-ben az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezte és a büntetőeljárást elévülés miatt megszüntette.

A Debreceni Ítélőtáblán ma az ügyész és védői perbeszédek hangzottak el, Tóth József pedig az utolsó szó jogán az ártatlanságát hangsúlyozta. Az ügyben január 27-én, szerdán hirdetnek jogerős ítéletet.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.