Orbán veje kiszállt a kikötőüzletből

Tiborcz István cége kiszállt abból a vállalatból, amely tavaly decemberben megvette a keszthelyi kikötőt. A Nyugati-medence Kikötőfejlesztő Kft.-t 2014 júniusában alapították, ennek öt másik cég mellett Tiborcz cége, a Green Investments Kft. volt a tulajdonosa – írta az Index. A Magyar Narancs Online viszont azt szúrta ki az Opten céginformációs rendszerben, hogy március vége óta Orbán vejének cége már nem szerepel a tulajdonosok között.

A keszthelyi vitorláskikötőt üzemeltető céget 2014 decemberben vette meg a Kikötőfejlesztő, amivel együtt 15 évre bérelhetik a kikötőt havi 300 ezer forintért. Az, hogy Tiborcz tulajdonos lett egy kikötőben, akkor kapott először nagyobb nyilvánosságot, amikor a vasárnapi zárva tartással kapcsolatban elterjedt a hír, hogy a kikötők felmentést kapnak majd a tilalom alól, és az ott lévő boltokban vasárnap is lehet majd vásárolni. Ez a kivétel végül nem került be a törvénybe.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.