Távozik és feljelent a szegedi kancellár

Devecz Miklós, a Szegedi Tudományegyetem kancellárja tegnap benyújtotta a felmondását, amit Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kedden el is fogadott – tudta meg az Átlátszó. Devecz egy a közösségi médiában megosztott szexista és migránsellenes, viccnek szánt bejegyzés miatt keveredett botrányba a múlt héten.

Ahogy azt mi is megírtuk, a kancellár lemondása miatt tegnap összeült a Szegedi Tudományegyetem szenátusa. Az egyetem hétfői közleményében azt írták, a döntésig nem kívánnak nyilatkozni az ügyről, ám az Átlátszó blog kedden kiderítette, hogy a munkáltatói jogokat gyakorló Balog Zoltán miniszter (Emmi) elfogadta a magát továbbra is hamisítás és lejárató kampány áldozatának tartó Devecz lemondását.

Az egyetem egyelőre nem adott ki közleményt a lemondás tudomásulvételével kapcsolatban.

A kancellár döntését azzal indokolta, hogy meg akarja kímélni a személyét érintő lejárató kampánytól az intézményt. Devecz továbbra is azt mondja, hogy nem ő tette közzé azt a bejegyzést, melyben egy csónaknyi meztelen nő volt látható, rajta pedig lengyelül a felirat: végre normális bevándorlók. Szerinte valaki valamilyen formában hamisított bejegyzést tett közzé a nevében, ezért ismeretlen tettes ellen büntető feljelentést is tett. A profilt azóta eltávolították, az SZTE pedig még a botrány kirobbanásának napján közleményben állt ki a kancellár mellett.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.