Távirányítható-e az önkormányzat?

A tizennégy állandó lakosú Veszprém megyei Megyer azzal tett szert országos hírnévre, hogy különös túlélési stratégiát választott: az apró faluban – mint arról lapunkban is írtunk – szinte minden kibérelhető a vendégváró turizmus jegyében.

Arról viszont kevesebb szó esik, hogy az ország egyik legkisebb, legleleményesebb faluja azért is különleges: szakértők szerint nincs még egy olyan település az országban, amelyet Megyer – Angliában élő és dolgozó –  polgármesteréhez, Pájer Kristófhoz hasonlóan külföldről irányítanának. A polgármester telefonon és neten tartja a kapcsolatot a falujával. Bár személyesen nem tud részt venni az önkormányzati üléseken, a testület már két fővel is határozatképes. Az eddigi tapasztalatok szerint az apró falu működik „távirányítással”.

Bár a polgármesterek tartózkodási helyéről nincs kimutatás, annyi tudható: megválasztásakor egyetlen jelölt sem élt vagy dolgozott külföldön. Időközben persze történhettek változások, de a Belügyminisztérium tájékoztatása szerint nincs olyan állami szerv, amelyhez be kellene jelenteni, ha a polgármester időszakosan nem Magyarországon tartózkodik.

Noha külföldön élő polgármester nemigen akad, az több helyen is előfordul, hogy a település első embere nem a saját falujában lakik. Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) elnöke, Gödöllő polgármestere szerint ez sem túl szerencsés, de kisebb falvakban megoldható a szomszédolás. A polgármesteri tisztség azonban föltételezi a helyi történések napi szintű ismeretét. Hozzáfűzi, néhány apró falu esetleg életképes lehet úgy is, hogy a polgármester külföldről intézi az ügyeket, de nagyobb települések esetében ez nem képzelhető el.

Megyer, a messziről vezetett kiadó falu
Földi Imre / Népszabadság

Az más kérdés, ha például a nyugati határszélen fekvő valamelyik falu nem főállású polgármestere naponta ingázik szüretelni vagy más munkát végezni Burgenlandba.

Juhász Attila, a Political Capital elemzője arra hívja fel a figyelmet: bár az önkormányzatokat egyre jobban kiüresíti a centralizációra hajlamos kormány, ám a települést megtestesítő polgármesternek így is komoly szerepe van a falvak, városok működésében, képvisele­tében. A polgármestert közvetlenül választják, így aztán a helyben lakók szimpátiájától függnek további esélyei. A kommunikációs technika fejlődése – így például a skype – alkalmat adhat az irányításra, esetleg rövidebb eszmecserére is, azonban a személyesség a közvetlen választások esetében meghatározó, s nem spórolható meg.

A MÖSZ polgármesteri tagozatának vezetője, Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere úgy vélekedik: a helyi ügyeket a leghatékonyabban helyben lehet megoldani. Ehhez pedig napi szinten kell kapcsolatot tartani a választópolgárokkal s azokkal is, akik a település életében meghatározóak.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.