Tátrai szerint impotens az ügyészség

Tátrai Miklós hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt tett feljelentést a Fradi-pálya visszavásárlása miatt, ám azt elutasították. A feljelentő szerint a Központi Nyomozó Főügyészség impotens, ha nem tudja megállapítani, hogy az ügy saját hatáskörébe tartozik-e.

Elutasította a Nemzeti Nyomozóiroda Tátrai Miklós feljelentését a Fradi-pálya visszavásárlásával kapcsolatban. Ebben a Vagyonkezelő volt vezére hivatali visszaélés és hűtlen kezelés miatt tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, lényegében ugyanazt a logikát és ugyanazokat a fordulatokat használva, mint amelyeket a Központi Nyomozó Főügyészség a sukorói ügyben készült gyanúsításában használt.

Logikája a következő volt: ha az állam drágábban vette meg a telket (ötmilliárd forint készpénz és 1,2 milliárd kötelezettségbeszámítás), mint ami a Tátrai ellen folyó büntetőeljárásban született értékbecslésben szerepel, akkor alighanem hűtlen kezelés történt. Ráadásul, maga a kormány adott utasítást határozatával az ügyletre (éppúgy, mint Sukoró esetében), ám abban nem jelölte meg azt a közcélt, aminek az érdekében utasította a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőt, elvonva ezzel az igazgatóság hatáskörét – Tátrai szerint megvalósítva a hivatali visszaélést. Sukoró-ügyben Gyurcsány Ferencet pont ezzel gyanúsítja a Központi Nyomozó Főügyészség. 

Erre a feljelentésre még január 13-án került sor, azóta számos fórumot megjárt. Bár a határozatot a kormány hozta, meghatározva a vételárat, s azt maga a miniszterelnök jegyezte, a Központi Nyomozó Főügyészség nem tudta megállapítani saját illetékességét az ügyben, ezért a feljelentést áttette a területileg illetékes Fővárosi Főügyészségre. 

Dr. Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője határozatában azzal indokol, hogy a kormányhatározat előkészítéséért Dr. Fürjes Balázs kormánybiztos a felelős, a végrehajtásért pedig ő és Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter felel. Tekintettel arra, hogy egyikük sem országgyűlési képviselő, s Tátrai nem nevezte meg, hogy a feljelentett bűncselekményeket mely kormánytagok követhették el, s a feljelentés nem szolgáltat adatokat arra vonatkozóan, hogy köztük lehet-e országgyűlési képviselő, a Központi Nyomozó Főügyészség nem tudja megállapítani saját illetékességét. 

Hogy ez az érvelés tényleg a Központi Nyomozó Főügyészség vezetőjétől származik, azt bárki leellenőrizheti Tátrai Miklós blogján, amelyről le is tölthetők a hatóság határozatai. A feljelentés a Fővárosi Főügyészséghez, majd a Nemzeti Nyomozóirodához került, amely feljelentés-kiegészítést követően elutasította azt. 

Ezért Tátrai Polt Péter legfőbb ügyészhez fordult levélben, felülbírálati indítvánnyal. Mondván, a feljelentés elutasítása is törvénysértő, de már az is, hogy nem a Központi Nyomozó Főügyészség jár el az ügyben. 

– ... a kormány határozatát a miniszterelnök írta alá. Az a tény, hogy a KNYF nem tudta megállapítani, hogy a miniszterelnök országgyűlési képviselő-e, az ügyészség szakszerűségét minősíti. Ha viszont elvben képesnek kellett volna lennie megállapítani azt a tényt, hogy a miniszterelnök az Országgyűlés tagja, akkor kizárólag a KNYF-nek lett volna joga akár elrendelni a nyomozást, akár elutasítani a feljelentést.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.