TASZ: Üzenjünk érvénytelen szavazattal a kormánynak

A kvótareferendum valódi tétje az, hogy elutasítják-e az emberek a kormányzati félelem- és gyűlöletkeltés eszközeként szolgáló népszavazást, ezért a Társaság a Szabadságjogokért mindenkit arra szólít fel, hogy vegyen részt – de voksoljon érvénytelenül.

Az október 2-i népszavazás embertelen és megtévesztő – állítja közleményében a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) –, ezért azt javasolják, hogy a polgárok érvénytelen szavazattal üzenjenek a kormánynak. A menekültellenes referendum és az azzal kapcsolatos kampány gyűlöletkeltő, ráadásul álságos is – fogalmaznak –, mert alkalmatlan a nép akaratának érvényre juttatására.

A kormány visszaélése a népszavazás intézményével nem egyszerűen túlkapás, hanem az emberi jogi szemlélettel alapjaiban összeegyeztethetetlen aktus – véli a jogvédő szervezet. Hangsúlyozzák: az érvénytelen szavazat nemcsak egy kivételes helyzetre adott kivételes válasz, hanem egyben komoly üzenet is a kormány felé.

A referendumnak nincs jogi tétje a TASZ szerint, ezért nincs értelme azon tűnődni, hogy a feltett kérdésre igennel vagy nemmel érdemes válaszolni. A valódi tét inkább az – hangsúlyozzák –, hogy elutasítják-e az emberek egész népszavazást, amely a kormányzati félelem- és gyűlöletkeltés eszköze, s egy mélységesen embertelen politika térhódítását szolgálja. A TASZ számára a válasz nem lehet kérdéses: az érvénytelen szavazás mellett teszik le a voksunkat.

Ezt a bojkottnál jobb megoldásnak tartják, mert az érvénytelen szavazat – a távolmaradással szemben – egyértelmű politikai véleménynyilvánítás. Azoknak, akik nem bíznak a szavazás tisztességes lebonyolításában, azt ajánlják, hogy mindkét válaszlehetőséget ikszeljék be, mert úgy nem lehet meghamisítani a szavazólapokat. Az érvénytelen voksok különben nem segítik elő a népszavazás érvényességét – hívják fel  figyelmet –, ami a kormány számára presztízskérdés.

Egy országos népszavazás egyébként csak akkor alkalmas a népakarat érvényre juttatására, ha a kérdés egyértelmű mind a választópolgárok, mind a törvényhozó számára. A jogvédők álláspontja: ennek az alkotmányos követelménynek sem felel meg a mostani kérdés.

„Egy ilyen népszavazáson csak úgy maradhatunk hűek az emberi méltóságra, egyenlőségre és valódi aktív állampolgárságra épülő missziónkhoz, ha aktívan véleményt nyilvánítunk, és erre ösztönzünk másokat is. Ezért arra kérjük a választópolgárokat, hogy szavazzanak érvénytelenül" – zárul a TASZ közleménye.

Ugyancsak a részvételre, s érvénytelen voks leadására buzdította már korábban a választókat a Magyar Helsinki Bizottság is. Ez a népszavazás elterelő hadművelet, amelynek az a célja, hogy ne az ország sorsát érintő valós problémákról, az oktatás, az egészségügy, a munka világának válságáról, a kivándorlásról, a szegénységről és a korrupcióról beszéljünk – így látják a jogvédők.

„Ha nem mondanánk el a véleményünket, cinkosságot vállalnánk egy hazug és rendkívül kártékony politikai manőverrel" - érvelnek. Azért is fontosnak találják megszólalni ebben a kérdésben, mert a kényszernépszavazás nemcsak a menedékkérőknek, hanem a magyar állampolgároknak, a magyar társadalomnak is rossz, mert a népszavazás a létfontosságú európai uniós együttműködést és a társadalmi szolidaritást is kikezdi.

Mindenki menjen el szavazni, de az igen és a nem melletti körbe is rajzolja be az ikszet – szintén ezt üzeni a Magyar Kétfarkú Kutya Párt. Kovács Gergely pártelnök szerint ez az egyetlen helyes döntés, mert hülye kérdésre nincs jó válasz. Viszont lehet vele üzenni a hatalomnak, mert az összesítéskor az érvénytelen szavazatok is megjelennek.

Érdekes ugyanakkor, hogy az ellenzéki pártok közül – a Jobbik kivételével – szinte mindegyik a népszavazás bojkottjára szólít fel. Egyedül a Liberálisok hirdetik, hogy részt kell venni és igennel kell szavazni. Ami viszont a kérdést tekintve – „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?" – nem igazán szerencsés válasz. Érvénytelen szavazásra viszont egyetlen politikai erő sem buzdít.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.