Tarlós az omegásokat és másokat megverő taxisokról

Fontos a taxisok biztonsága, de az utasoké sem kevésbé lényeges, ezért is elfogadhatatlan egyes taxisok eljárása - közölte Tarlós István főpolgármester kedden.
A főpolgármester közleményében emlékeztetett: az utóbbi időben több esetben inzultáltak taxisok utasokat, illetve járókelőket. "Azt hiszem, az mégsem elfogadható állapot, ha egyes taxisok egyszerűsített eljárások keretében fegyelmezik a társadalmat, miközben bréko-bréko felkiáltással további taxisok fenyegető odacsődítésével nyomatékosítják nézeteiket" - írta Tarlós István.

A főpolgármester szerint nehezen elképzelhető, hogy a 71 éves Benkő László, aki az utóbbi ötven évben nemigen verekedett, komolyan veszélyeztette volna a fiatal, jó kondícióban lévő taxis élet- és vagyonbiztonságát.

"Természetesen ígéretünkhöz híven ősszel a taxisok képviselőivel közösen áttekintjük az új fővárosi taxisrendelet tapasztalatait is", de "bűncselekményi tényállások szankcionálása nem önkormányzati rendelet kérdése" - írta Tarlós István.

A Blikk hétfőn írt arról, hogy az Omega zenekar dobosát, Debreczeni Ferencet és billentyűsét, Benkő Lászlót vasárnap hajnalban Budapesten egy taxis úgy megverte, hogy kórházi ellátásra szorultak. A lap szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese vasárnap azt közölte, hogy egy budapesti lakost gyanúsítottként hallgattak ki a súlyos testi sértés miatt indult ügyben.

Ugyancsak a Blikk írt szombaton arról, hogy a BKV volt szóvivőjét, a kerékpározó Szilágyi Károlyt kis híján elgázolta, majd üldözőbe vette, végül megverte egy taxis.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.