Táncoljon Ön is Orbánra az oroszoknak!

Hátha nem röhögnek. A miniszterelnök hét éve még ugyanazzal vádolta meg a kormányt, amit az övé szóról szóra megcsinált. Sőt. Felül is múlta.

Az Egymillióan a magyar sajtószabadságért Facebook-csoport elővette a magyar kormányfő egyik 2008-as beszédét, és kevert hozzá egy kis talpalávalót. Orbán Viktor hét évvel ezelőtt február 28-án még ellenzéki politikusként az újlaki iskolában lépett színpadra a szociális népszavazást felvezető kampányban. Magyarország energiaellátása kapcsán ugyanazzal vádolta meg a magyar kormányt, amit az övé tavaly és 2015-ben megcsinált.

„A kormány puccsot hajtott végre a nép ellen. (...) Nemcsak gazdasági, biztonsági, külpolitikai, hanem szabadságunkkal is összefüggő kulcskérdés. (...) Nem lehet az oroszokkal olyan megállapodást kötni, olyan szerződést aláírni, amelyet tíz évre titkosítanak” – hangoztatta többek között.

A Paksi Atomerőmű bővítéséről aláírt szerződést az Orbán-kormány harminc évre titkosította.

Havasi Bertalan, Orbán sajtófőnöke szerint „szemben a szocialista kormány akkori eljárásával" a paksi beruházás esetében két törvény is az Országgyűlés elé került; a 2014-es parlamenti választás előtt az általános kormányközi szerződés, a választások után pedig a fejlesztés pénzügyi hátteréről szóló dokumentum, így valójában – annak ellenére, hogy kedden a parlament elfogadta a beruházás adatait és szerződéseit 30 évre titkosító törvénymódosítást – most minden rendben van a nyilvánossággal. Havasi azt is közölte az MTI-vel, a paksi beruházás átláthatósága megfelel a nemzetközi és az európai normáknak – ezt az állítást lapunk keddi írásában konkrét példákkal cáfoltuk.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.