Szóljatok dajcstominak: itt járt Thomas Melia

Az ukrán válságról, a norvég alapokkal kapcsolatban kialakult helyzetről, valamint a magyar-amerikai gazdasági együttműködésről is szó volt Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára és az Amerikai Egyesült Államok Külügyminisztériumának helyettes államtitkára, Thomas O. Melia szerdai budapesti találkozóján - tájékoztatta Fülöp Judit, az államtitkárság sajtófőnöke az MTI-t.

A tájékoztatás szerint Szijjártó Péter elmondta, hogy a magyar-amerikai gazdasági együttműködés sikertörténete újabb fejezetéhez érkezett, hiszen az amerikai vállalatok által Magyarországon létrehozott munkahelyek száma meghaladta a 90 ezret.

Megvitatták az ukrajnai helyzetet, amellyel kapcsolatban az államtitkár hangsúlyozta, hogy Magyarország egy politikailag, és gazdaságilag stabil, kisebbségek jogait tiszteletben tartó Ukrajnában érdekelt. Ehhez Magyarország a szükséges támogatást biztosítja - áll a közleményben.

A találkozón beszéltek arról, hogy az ukrajnai helyzet minden eddiginél egyértelműbben hívja fel a figyelmet az európai energiabiztonság sürgető kihívásaira.

Szijjártó Péter tájékoztatást adott a helyettes államtitkárnak a norvég alapokkal kapcsolatban kialakult helyzetről. Felhívta a figyelmet arra, hogy a közpénzekkel mindenkinek törvényesen és átlátható módon kell gazdálkodnia, valamint tájékoztatta partnerét a Holokauszt-emlékévvel kapcsolatos kérdésekről.

Thomas O. Melia nevét a szélesebb magyar közvélemény 2011 júliusában ismerhette meg, amikor az amerikai helyettes államtitkár a magyar alkotmányozást és az új egyházügyi törvényt bírálta. A Fidesz EP-képviselője, Deutsch Tamás erre trágár Twitter-üzenetben reagált: "Ki a fasz az a Thomas Melia?" - tette fel a kérdést, amelyet utóbb tréfaként magyarázott.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.