Szocialista gyanúsított a terézvárosi ingatlanügyben

Gyanúsítottként hallgatták ki a terézvárosi vagyonkezelő jogi képviseletét ellátó ügyvédet, aki egyébként szocialista önkormányzati képviselő a XII. kerületben, és akinek családi cégével becsültette fel a kerület a dobra verni szándékozott ingatlanokat. Az ügy hátterében egy Bajcsy-Zsilinszky úti üzlethelyiség megszerzése áll, amelyért egy vállalkozótól állítólag 18 milliós kenőpénzt kértek volna helyi politikusok.

A terézvárosi ingatlanügyeknek is van már politikus gyanúsítottja; a Fővárosi Főügyészség múlt pénteken indított eljárást Halmai Katalin XII. kerületi szocialista önkormányzati képviselő, a Terézvárosi Vagyonkezelő Zrt. jogi képviselője ellen. Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője lapunknak megerősítette, hogy a gyanúsítottat a Budapesti Nyomozó Ügyészség múlt pénteken hallgatta ki, ügyvédi visszaélés kísérlete miatt. A gyanúsított nem tett vallomást, a gyanúsítás ellen viszont panasszal élt, amelyet a Fővárosi Főügyészség fog elbírálni.

Halmai meggyanúsítása a VI. kerület, Bajcsy-Zsilinszky út 61. alatti üzlethelyiség korábban tervezett hasznosításához kötődik. Itt volt az egykori, vegyes iparcikkek kiskereskedelmével foglalkozó állami vállalat, a Műárt üzlete, amelyre még 1986-ban épült egy több mint hatszáz négyzetméteres galéria. A kerület 2002-ben a korábbi háromszorosára, havi kétmillióra emelte a bérleti díjat, amit a cég nem fizetett ki, az ügy bíróságra került, első fokon a kerületnek adtak igazat. A céget ekkor vette meg Berecz Károly, aki bioélelmiszer-boltot, éttermet és borkereskedést nyitott volna a helyen, az ingatlanra felvenni tervezett bankhitelből.

Ezután vett fordulatot az ügy, terézvárosi politikusok ugyanis közvetítőkön keresztül állítólag 18 milliós kenőpénzt követeltek azért, hogy a vállalakozó cégéé lehessen az üzlethelyiség. A pénzátadás tervezett időpontjában azonban a Nemzeti Nyomozó Iroda emberei megjelentek a Terézvárosi Vagyonkezelő Zrt. igazgatósági ülésén, letartóztatták Kovács Péter vezérigazgatót, valamint Juhász Károlyt, akit bennfentes vállalkozónak tartanak Terézvárosban. A két gyanúsított azóta szabadlábon védekezik, a Legfőbb Ügyészség a nyomozás határidejét nemrégiben április közepéig meghosszabbította.

Halmai Katalin, az ügy harmadik gyanúsítottja – hivatalos önéletrajza szerint – 1984 óta foglalkozik „önkormányzati tulajdonú házingatlanok elidegenítésével”. Előbb a XII. és I. kerületi IKV-nál, majd az I. kerületi polgármesteri hivatalban, 1993 és 1996 között pedig Budaörs polgármesteri hivatalának vagyonigazgatója. 1996-tól látja el a Terézvárosi Vagyonkezelő jogi képviseletét, 2003 óta pedig hasonló feladatokat végez a XVII. kerületi önkormányzat megbízásából is. Halmai – a Heti Válasz korábbi cikkei szerint – állandó külső munkatársa az egyébként néhai férje által létrehozott, és mostohafia által vezetett, ingatlanforgalmazással foglalkozó Unihouse Kft-nek, amely a terézvárosi önkormányzat megbízásából tömegesen végzett értékbecsléseket a  VI. kerületi ingatlaneladások előtt.

Háttér és előzmények:

Pénzvesztő és nyerő hálózatok

Egy kaptafára - Hasonlóságok a VI. és a VII. kerületi ingatlanügyek között

Bajcsy 61
Bajcsy 61
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.