Kétes ingatlanügyletek a szomszédvárban

Nemcsak a módszer azonos, hanem az idő és a személyek között is nagy az átfedés. A terézvárosi ellenzék több párhuzamot is lát a VII. kerületi ingatlanügyek és az Andrássy úti panamák között.

Pár lépésre van tőlünk az igazságszolgáltatás – mutatott a háta mögé Hassay Zsófia, a VI. kerületi önkormányzat Fidesz-frakciójának vezetője az Erzsébetváros határán álló Király utca 15. előtt tartott délelőtti - Illés Zoltán, kerületi Fidesz-elnökkel közösen tartott - sajtótájékoztatóján. Az Andrássy úti paloták értékesítésének árnya az ellenzéki képviselők szerint legalább olyan sötét és hosszú, mint az erzsébetvárosi régi pesti zsidónegyedben lezajlott ügyleteké.

A két szomszédos kerület ingatlanértékesítési gyakorlata meglepően hasonlít egymáshoz. Az ügyletek többségét mindkét önkormányzat 2003-2004 között bonyolította le. A vevőket pályázat nélkül választották ki, az eladásra vonatkozó előterjesztéseket többnyire a testületi ülés előtt osztották ki, de gyakorta egyetlen érdektelen sajtpapír alapján szavazta meg a testület szocialista-szabaddemokrata többsége.

A kurtán-furcsán kiválasztott vevők többnyire erre a célra frissen alakult projekttársaság volt, amelyek azután gyakorta off shore cégek közbeiktatásával, többszörös tulajdonoscsere után jutattak el az épületeket valódi vásárlóikhoz. A tényleges vételár minden esetben az önkormányzatnak fizetett összeg többszöröse volt. Előfordult, hogy a házakban élő bérlők a sajtóból értesültek az eladásról.

Még ennél is szembetűnőbbek a személyi azonosságok. Mindkét kerület polgármestere – Verók István VI. és Hunvald György VII. – második ciklusát tölti. Hunvald 1998 és 2002 között Erzsébetváros alpolgármestere volt. Ebben a ciklusban az erzsébetvárosi vagyonkezelő vezetője Ungár Klára, vezérigazgató-helyettese Verók István volt. 2002-ben Verókott polgármesternek választották, ő pedig tanácsadóként alkalmazta Ungár Klárát. Egyébként pedig a VI. kerület jelenlegi SZDSZ-es alpolgármestere, Bajor Zoltán, a VII. kerületi hivatal vagyongazdálkodási irodájának vezetője volt.

A VI. kerületi ügyek már régóta borzolják a terézvárosi fideszesek kedélyét, akik két évvel ezelőtt feljelentést is tettek a Budapesti Rendőr-főkapitányságon.

Három ingatlanügy kapcsán merült fel a hűtlen kezelés gyanúja – tájékoztatta lapunkat Futó Barnabás ügyvéd, a feljelentés megfogalmazója. – A Király utca 40. és a Vasvári Pál utca 4. alatt tervezett szépkorúak házának létesítésére a legrosszabb feltételekkel pályázó beruházót választották ki. A becsült kár több tízmillió forint. A Hunyadi téri csarnok átépítésére kiírt második pályázat csaknem 300 milliós veszteséget hozott. (Az első pályázat győztese beperelte az önkormányzatot, így neki 65 milliót kellett kifizetni, miközben az új győztes 140 millióval kevesebbet fizetett az ingatlanért.) A harmadik kétes ügylet az Andrássy út 19. eladásához köthető szintén több tízmilliós kárt okozva.

A két évnél is régebben folyó nyomozást Futó Barnabás is kissé lassúnak tartja, de Illés Zoltán szerint többről van szó. Tudomása szerint a BRFK megpróbálta eltussolni az ügyet. Az ügyészség azonban felszólította őket a nyomozás folytatására. Eredmény mindenesetre még mindig nincs.

A Fidesz ismeretei szerint nyomozás folyik az Andrássy út 3., 21., 23., 47., 8-52., és a 68. számú épület eladásával kapcsolatosan is.

Illés Zoltán Fideszes képviselő sajtótájékoztatót tart a Király utcában
Illés Zoltán Fideszes képviselő sajtótájékoztatót tart a Király utcában
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.