Szembemegy Orbánnal és korábbi önmagával is Navracsics

A volt magyar igazságügyérből lett uniós biztos nem gördít akadályokat az orbanizálódó Lengyelországgal szemben elrendelt uniós vizsgálat elé. Korábban magyar fideszes küldöttként még Navracsics védte az orbáni médiatörvényt az Unióval szemben.
Sajátos helyzetben találta magát Navracsics Tibor uniós biztos: Brüsszel Lengyelországgal szemben életbe léptetné a demokratikus jogállam magyarországi leépítése miatt 2014-ben hozott jogszabályokat: és vizsgálatot indítana arról, hogy a lengyel választásokon győztes Jog és Igazságosság Pártja (PIS), orbáni mintára elfoglalta az Alkotmánybíróságot és új médiatörvényt hozott. Az index.hu szerint Navracsics Tibor uniós biztosként nem gördített akadályt a vizsgálat elrendelése ellen. Dacára, hogy idehaza Orbán Viktor határozottan kijelentette, hogy nem támogat semmiféle szankciót Lengyelországgal szemben.

Magyarországgal szemben Lengyelországban a PIS mindkét lépés heves tiltakozást váltott ki, tízezrek tüntettek a lengyel kormánypárt lépései ellen.

Brüsszelben az Európai Bizottság pedig úgy döntött, hogy most  először alkalmazná a 2014 óta elérhető lehetőséget: az alkotmányosság mélyreható vizsgálatát fogja elvégezni Lengyelországban, „a jogállamiságot fenyegető rendszerszintű veszélyek kezeléseként". Soron kívüli gyorsasággal, már január harmadikán napirendre tűzik a vizsgálatot. A Frankfurter Allegemeine Zeitung (FAZ) szerint Juncker maga mögött tudja Navracsics Tibor támogatását is.  

A helyzet pikantériája, hogy 2011-ben még Navracsicsnak kellett megvédenie az Orbán-kormányt ugyanolyan, a demokrácia és a jogállam szisztematikus leépítését kifogásoló uniós kritikáktól, mint amilyen most a Kaczynski-vezette Lengyelországra vár.

Igaz, ehhez Junckernek nemrégiben helyre kellett tennie a biztosát: levélben figyelmeztette Navracsicsot, hogy nem képviselheti az őt javasló kormány programját Brüsszelben. Magyarországon viszont Orbán VIktor egyértelművé tette, hogy nem fogja támogatni a politikai szövetségeseinek számító Kaczynski-féle PIS vezette Lengyelország elleni uniós szankciókat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér