SZDSZ: minimális elvárás az öt százalék az EP-választáson

Szent-Iványi István (SZDSZ) bízik abban, hogy pártja megismétli a 2004-es választási eredményt és az SZDSZ két képviselővel lesz jelen a következő Európai Parlamentben. A szabaddemokraták nem félnek attól, hogy az MDF szavazatokat vihet el tőlük Bokros listavezetésével.

Minimális elvárás egy képviselő kijuttatása, vagyis az ötszázalékos küszöb elérése - mondta a szabad demokrata politikus, aki szerint a jelenlegi viszonylag alacsony, 30 százalékos választói érdeklődés növekedni fog júniusig. Az SZDSZ kampányában azokat az értékeket fogják hangsúlyozni, amelyek Európát sikeressé tették. Ezek pedig a verseny, a vetélkedés és az együttműködés helyes aránya - közölte a listavezető.

Hozzátette: válságos helyzetben az együttműködés a fontosabb. Az Európai Parlamentben megtanultuk, hogy a kompromisszum, a méltányosság és a vitapartnerek elfogadása rendkívül fontos a politikában.

Az SZDSZ-es politikus szerint a magyar társadalomban meglévő súlyos problémák is csak európai módon oldhatók meg. Ide sorolta a romaproblémát, aminek megoldása - szerinte - a rendszerváltás egyik legnagyobb adóssága, e téren ugyanis rosszabb a helyzet, mint húsz évvel ezelőtt. Nincs egyik napról a másikra történő megoldás, csak hosszú távú, amihez az oktatáson, a munkához juttatáson, a foglalkoztatás-ösztönzésen át vezet az út - tette hozzá.

Gulyás József országgyűlési képviselő a sajtótájékoztatón annak az okát, hogy Magyarországot jobban sújtja a pénzügyi-gazdasági válság, mint más országokat, abban jelölte meg, hogy "nem volt kellő kompromisszum a szerkezeti reformokat illetően". A politikus mielőbbi érdemi döntéseket vár a kormánytól, pártja pedig - mint hangsúlyozta -, kiinduló pontnak tekinti a Reformszövetség javaslatait.

Az, hogy Göncz Kinga vezeti az MSZP EP-listáját, az MDF pedig Bokros Lajost kérte fel listavezetőnek, nem von el érzékelhető liberális szavazót az SZDSZ-től, nem szavaznak át olyan számban, ami veszélyeztetné a párt szereplését - mondta az MTI érdeklődésére Szent-Iványi István.

Szerinte nem elsősorban a listavezető személye, hanem a párt, hitelessége alapján döntenek a választók. Ugyanakkor megjegyezte: sokra tartja Bokros Lajost, de meglepte a felkérése, de az is meglepné, ha Bokros elfogadná az MDF lista vezetését. Az MDF és Bokros Lajos múltja ugyanis nehezen összeegyeztethető - tette hozzá.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.