Van több Kovács Béla a Jobbikban?

Az MSZP felszólítja Kovács Bélát, a Jobbik európai parlamenti (EP-) képviselőjét, hogy azonnal mondjon le mandátumáról, ezzel mentelmi jogáról is, és vetesse le magát pártja EP-listájáról. Ezt Szanyi Tibor, az MSZP EP-listavezetője közölte kedden az MTI-vel. Szerinte más megoldása nincs a kémgyanúba keveredett Kovács Béla ügyének gyors tisztázására.

Szemben a Jobbikkal és a Fidesszel, az MSZP soha nem gördített akadályt a vádhatóság eljárásai elé, akkor sem, ha ezek fájdalmasak voltak, és egyébként igaztalannak bizonyultak - tette hozzá Szanyi Tibor.

A Fidesz is lemondatná Kovácsot: Németh Szilárd sajtótájékoztatóján azt mondta, választ vár Vona Gábor Jobbik-elnöktől arra, hogy miért szerepel az európai parlamenti listájuk harmadik helyén Kovács Béla, és miért áll ki mellette teljes mellszélességgel. Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján azt a kérdést is feltette Vona Gábornak, hogy "van-e több Kovács Béla a Jobbikban", és miért fogadta el, illetve mire költötte a párt Kovács anyagi támogatását. "Kovács Béla, a Jobbik EP-képviselője - véleményünk szerint - hazaárulást követett el, amikor hosszú időn keresztül szervezetten és konspiráltan működött együtt" az orosz titkosszolgálattal - mondta a fideszes politikus.

 

Kovács Bélát hétfőn hallgatta meg az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága azzal összefüggésben, hogy kémgyanúba keveredett. A bizottság fideszes alelnökének bejelentése szerint a kémgyanú megalapozott, "egyértelmű az orosz kapcsolat".

A Magyar Nemzet múlt csütörtöki számában írt arról, hogy Polt Péter legfőbb ügyész Martin Schulzhoz, az Európai Parlament elnökéhez fordult, hogy az Európai Parlament függessze fel az EP-képviselő mentelmi jogát. A lap értesülése szerint a jobbikos képviselő ellen az Alkotmányvédelmi Hivatal tett feljelentést kémkedés gyanúja miatt.

Kovács Béla visszautasította a vádakat és kijelentette: soha nem volt sem magyar, sem külföldi titkosszolgálat tagja, nem működött velük együtt és megkeresés sem volt a részükről.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.