"Stadionra van pénz, a gyerekekre nincs"

Az Együtt-PM felszólítja a kormányt, hogy haladéktalanul léptesse életbe a menzarendeletet, "hogy gyermekeink egészségesebb ételhez jussanak!", egyben bírálják a kormányt, mert szerintük politikai érdekből halasztották el annak bevezetését.
A szövetség kedden közleményt juttatott el az MTI-hez, azt követően, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma múlt héten bejelentette: szeptember helyett jövő január 1-jén lép hatályba a közétkeztetésről szóló rendelet, amely az iskolai menzák mellett a kórházakban adandó ételek elkészítését, tápanyagtartalmát is szabályozza.

Bár a tárca a döntést azzal indokolta, hogy a konyhaüzemeltetőknek nem volt elég idejük a felkészülésre, az Együtt-PM utal a Népszabadság által közölt indokra, miszerint az új menük drágábbak lesznek, az áremelést pedig nem lenne szerencsés az őszi választás előtt "lenyomni a szülők torkán".

A szövetség rámutat: a probléma évi 15 milliárd forintos összegből megoldható lenne, az Orbán-kormány ugyanakkor tíz- és százmilliárdokat költ stadionépítésre, a gyermekétkeztetés pedig nem fontos számára - fogalmaztak.

Az Együtt-PM arra is felszólítja a kabinetet hogy számolja fel a gyermekéhezést Magyarországon.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.