Sóstói botrány: meghosszabbították a nyomozást

Háromszoros áron elszámolt anyagbeszerzés, engedély nélküli építkezés és tömeges feketefoglalkoztatás történhetett a nyíregyházi Sóstó-gyógyfürdőn megvalósított 2 milliárdos beruházás során. Az ügyészség közölte: a nyomozás új határideje január 22-e.

A vádhatóság 2016. január 22-ig meghosszabbította azt a nyomozást, amelyet  költségvetési csalás vétségének gyanúja miatt rendelt el a Nyíregyházi Járási Ügyészség - tájékoztatta tudósítónkat Szilágyi László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészségi sajtószóvivője.

Mint beszámoltunk róla: egy magánszemély által tett feljelentés miatt rendeltek el nyomozást, amelyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatósága folytat le a nyíregyházi Sóstó-gyógyfürdőn megvalósított, mintegy 2 milliárd forintos fejlesztés ügyében.

A gyógyfürdő fejlesztése 2010-ben kezdődött az önkormányzat idegenforgalmi koncepciója alapján, amely szerint korszerűsítették és bővítették a parkfürdőt és az élményfürdőt, fölújították az ipari műemléknek számító víztornyot, végül a fürdőházat. Az ügyről az Átlátszó.hu oknyomozó portál azt írta, hogy háromszoros áron elszámolt anyagbeszerzés, engedély nélküli építkezés és tömeges feketefoglalkoztatás jellemezte a beruházást. 

A nyomozás során a nyomozó hatóság megállapította, hogy a költségvetési csaláson kívül személyes adattal való visszaélés vétsége és más bűncselekmény gyanúja is fennáll. Ez utóbbi bűncselekmények nyomozására a NAV-nak nincs hatásköre, erre tekintettel a nyomozó hatóság 2015. október 20. napján a bűnügyet ezen hatáskörébe nem tartozó bűncselekmények tekintetében elkülönítette, és áttette a Nyíregyházi Rendőrkapitánysághoz.

Szilágyi László közölte: az eredetileg november 22-i határidővel zajló nyomozás új határideje 2016. január 22. napja. Hozzátette: a hatóság folyamatosan végez nyomozati cselekményeket, azonban ezek mibenlétéről és eredményéről jelenleg nem számolhat be, mert az sértené a nyomozás eredményes befejezéséhez fűződő érdeket.

A szóvivő elmondta: a Nyíregyházi Rendőrkapitányság által folytatott nyomozás eredményéről a rendőrség még nem tájékoztatta az ügyészséget, ezért ennek eredményéről nem tud beszámolni.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.