Sopron csak frissíti polgári védelmi szervezeti tagságát

Magyarország Alaptörvényének Szabadság és felelősség fejezetének XXXI. cikkében meghatározottak szerint minden magyar állampolgár köteles a haza védelmére valamint minden magyarországi lakóhellyel rendelkező állampolgár részére polgári védelmi kötelezettség írható elő – emlékeztet Hajdu Márton tűzoltó ezredes a hétfői publicisztikánk nyomán.
Már korábban hangoztatta, hogy nem csak Sopronban, hanem minden magyarországi településen készenlétben kell tartani polgári védelmi szervezetet. Ahhoz, hogy ne mindig ugyanazok legyenek erre kijelölve, vagy egyes személyek időközben lakóhelyet, munkahelyet váltottak, vagy elértek egy bizonyos életkort – és a település a legnagyobb természeti csapás idején is biztonságban tudhassa lakóit – frissíteni, aktualizálni kell a polgári védelmi szervezetbe való beosztást. Az állampolgárokat csak szükséges és arányos mértékben és létszámban jelöli ki az önkormányzat polgári védelmi szervezetbe. Ez történik jelenleg Sopronban. - indokolta Hajdu Márton tűzoltó alezredes szóvivő, hogy miért hívnak be polgári szolgálatra Sopronban arra alkalmas embereket.

– Sajnálatos módon a megjelent cikkbe nem került be többek között az a fontos, előzetesen közölt tény, hogy nem csupán Sopronban frissítik a települési polgári védelmi szervezet tagságát, ez az ország teljes területén folyamatosan zajlik. Az írásból az sem derül ki, hogy a magyar polgári védelmi rendszer gyakorlatilag évtizedek óta változatlan elvek mentén működik. – fűzte hozzá..

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.