galéria megtekintése

Sopron készül

1 komment


Hajba Ferenc

Sopronban több száz embert besoroztak, szükség esetén polgárvédelmi mozgósításra kötelezhetők. Éppen ott, Sopronban, a határ mentén. Tény, hogy 2011-ben törvényben tették mindezt lehetővé, de az indokok már akkor sem voltak meggyőzőek. Biztonsági kockázatok alapján sorolták be a településeket.

Hogy Sopron miért kapott kiemelt szerepet, azt csak találgatni lehet. Az egyik szempont az volt ugyanis, hogy veszélyes üzemek működjenek a településeken, mármost a „hűség városa" inkább az idegenforgalomról és a kereskedelemről nevezetes, mintsem veszélyes ipari üzemeiről.

A törvény indoklása azt is megemlíti, hogy gyors mozgósításra lehet szükség például vízelvezető árkok azonnali kiépítése érdekében. Abban a városban, amely a Fertő-tó közelsége miatt sem kell aggódjon a települést elsodró ártól. Ráadásul a vízelvezető árkok bármikor, ne adj' isten, közmunkában is kiáshatók, kitisztíthatók.

Mindegy, vita nincs, a 18 és 65 év közöttiek csak külön megfogalmazott kivételes helyzetben mondhatnak nemet a kötelezettségre. Például az, aki három vagy ennél több 14 éven aluli gyereket gondoz.

 

Azt eddig is éreztük, hogy militarizálódik az ország, Orbánék vonzódnak a katonás helyzetekhez. Többször szóba került már a nép által korábban elsöpört sorkatonaság visszaállítása, de egyelőre még nem teljesen biztosak a dolgukban, nem kockáztatnak egy vereséget a fiatal férfiaktól. Viszont, ha a menekülthelyzet miatt így hiszterizálódik Európa, benne kitüntetetten a mi országunk is, egyáltalán nem biztos, hogy a polgárvédelmi besorozást egy idő után nem változtatják angyalbőrös kötelezettségre.

A besorozás mögött alighanem ott sejlik a menekültügyben elfoglalt magyar álláspont demonstratív felmutatása. A lelki felkészítés, a harci hajlam megerősítése az emberekben, „országvédő tudatuk és kötelességük" kialakítása, megerősítése, finom fanatizálása. A besorozottak minden évben kötelesek kiképzésen, gyakorlaton részt venni.

Üzenet ez a határon túlra is. Az elszántság üzenete. Hogy Magyarország nem fogadja el a kvótarendszert, nem tűr meg több menekülőt, független, s van ereje határozott döntések végrehajtásához.

Sopronban vasfüggönyt építeni mégsem lehet, amikor egyik büszkeségünk a páneurópai pikniken a keletnémetek akkor még illegális átengedése. Majd az a kép, amikor Alois Mock akkori osztrák alkancellár és Horn Gyula átvágja a szögesdrótot. Ez a fotó annak idején bejárta a világsajtót, a két Németország egyesítése előjátékának tekintette a világ.

Az persze igaz, hogy Sopron ténylegesen nem átjáróház, és korábban sem lepték el ezerszámra a háború vagy az éhség elől menekülők... A jövőt azonban ebből a szempontból is kiszámíthatatlannak láthatják, s úgy tartják, nem árt, ha éppen „a hűség városa" deklarálja felkészültségét a magyar függetlenség megvédésére.

Mellesleg bizonyára spontán módon a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetőjét most nevezte ki tábornokká Áder János köztársasági elnök.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.