Somogyi Zoltán följelenti Almássy Kornélt

Somogyi Zoltán büntetőfeljelentést tesz Almássy Kornél ellen, mert - mint írta - a független országgyűlési képviselő "aljas módon és alaptalanul" zsarolással vádolta meg. A politikai elemző, aki egyben az MDF tanácsadója, ezt pénteken közölte.

Somogyi Zoltán közleményében úgy vélekedett, hogy miután az MDF egyik politikusa írásbeli bizonyítékot mutatott be a bíróság előtt, amely igazolja, hogy kívülről, erőszakosan próbáltak beavatkozni a párt belügyeibe, Almássy Kornél számára nem maradt más lehetőség, mint "a vádaskodás".

"Almássy ellen rágalmazás miatt feljelentést teszek, továbbá személyiségi jogi pert indítok ellene. Azon sajtótermékekkel szemben, amelyek ezt a hazug vádat személyemmel kapcsolatban közvetítették, helyreigazítási kérelemmel élek, ennek teljesítése hiányában pedig pert indítok" - írta.

Almássy Kornél pénteki közleményében azt hangsúlyozta: Dávid Ibolya MDF-elnök "tovább folytatja szánalmas küzdelmét az igazság ellen" az UD Zrt. ügy kapcsán.

Mint írta, "Dávid Ibolya hazugságával és csúsztatásaival szemben" a tény az, hogy ő sosem tagadta: folytak arról tárgyalások, hogy hogyan lehet az MDF szekerét normális vágányra terelni, hiszen neki "nem elsősorban az elnöki poszt megszerzése, hanem az MDF egysége, a baloldal térnyerésének megakadályozása volt fontos".

Almássy Kornél egyebek között azt írta: tény az is, hogy volt egy megbeszélés, ahol Herényi Károly, Dávid Ibolya és Somogyi Zoltán arról döntöttek, hogy az elhíresült CD-vel "melyikük kit fog megzsarolni".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.