Semjén: A kormány emberfeletti erővel küzd a kórházakért

A 64 orvos által aláírt petíció lavinát indított el: mostanra több mint 300 orvos csatlakozott a mozgalomhoz. Balog Zoltán nyílt levelükre adott válaszát nem tekintik értékelhetőnek, megnyugtató választ várnak tőle. Mindeközben Semjén Zsolt szerint a kormány emberfeletti erővel küzd a kórházakért, az Orvosi Kamara pedig úgy látja, hogy az egészségügy állapota már nemzetbiztonsági kockázatot jelent.

Két nap alatt több mint hétszázan csatlakoztak az 1001 orvos hálapénz nélkül nevű Facebook-csoporthoz, amelynek tagjai olyan orvosok, akik nem fogadnak el hálapénzt. A csoport két nappal ezelőtt nyílt levelet küldött az Indexen keresztül Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkárnak, és mindenkinek, akit érint az egészségügy.

A most már több mint 300 orvos által aláírt nyílt levél azért született, mert az elmúlt hónapok egészségügyi botrányai (elkerülhető halálok a Merényi kórház pszichiátriáján, tömegesen távozó orvosok a Szent Imre kórházból, feudális viszonyok a veszprémi Csolnoky Ferenc kórházban) után úgy érezték, hogy nem maradhatnak tovább csendben.

A nyílt levélben a magyar egészségügy három legfontosabb problémáját azonosították: a hálapénzt, az egészségügyi dolgozók bérét és a romló munkakörülményeket.

Még ezeknél is sokkal nagyobb probléma azonban, hogy szinte országosan akut orvos- és nővérhiány van, és a műszeres feltételek sem adottak: CT és MR készülékből nálunk feleannyi jut 100 ezer lakosra, mint Szlovákiában és Csehországban.

Az Emmi válasza szerint a kormány elkötelezett azért, hogy javuljanak az egészségügyi bérek és munkakörülmények. A minisztérium szerint ők csökkentették az orvoselvándorlás mértékét, a kórházak adósságát, és azon dolgoznak a szakszervezetekkel és szakmai kamarákkal, hogy hosszú távon, egységesen rendezzék az ágazatban dolgozók bérét. A címzettek azonban nem tudták értékelni a választ és arra kérik a minisztert, hogy "a jelentős állampolgári támogatással rendelkező, és a biztonságos betegellátás szempontjából kiemelkedő fontossággal bíró kérdéseikre egyértelmű, a betegek és orvosok számára is megnyugtató választ" adjon.

A hétfői nyílt levél megjelenése után néhány órával Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes azt mondta a Hír TV-nek, hogy baj, ha egy betegnek elemet kell vinni a kórházba, hogy el tudjanak végezni rajta egy vizsgálatot (ez történik mostanában Budapest legnagyobb kórházában, a Szent Jánosban). Arra a kérdésre pedig, hogy rövid távon javulhat-e a helyzet, Semjén azt mondta, hogy "látja, hogy dolgozunk rajta. Emberfeletti erővel dolgozunk rajta".

Az orvosok petíciója mellett kiálltak a legfontosabb szakmai szervezetek is. A Magyar Orvosi Kamara szerint ők már 15 éve jelzik folyamatosan, hogy nagy a baj: "az ellátás nemcsak bizonytalan, hanem adott pillanatban egyenesen hadrafoghatatlan", írták. A kamara szerint az egészségügy olyan kritikus állapotban van, hogy az már nemzetbiztonsági kockázatot is jelent.

A petíciót aláíró orvosokhoz csatlakozott a Magyar Rezidens Szövetség is, akik felidézték három évvel ezelőtti kampányukat: "Hálát a betegtől, Pénzt az Államtól". Ennek keretében készítettek egy kutatást is, amely szerint az orvosok döntő többsége elítéli a hálapénz.

A helyzetet árnyalja, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem negyedéves hallgatói között készült 2012-es felmérés. Eszerint a megkérdezettek háromötöde elfogadna hálapénzt, 22 százalékuk felső határ nélkül, háromnegyedük viszont úgy gondolta, hogy a beteg anyagi helyzete határozza meg, hogy mennyi hálapénzt kelljen adnia az orvosnak - írja az index.hu.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.